őrület

Szóval azzal kezdeném, hogy Sziszóó azt mondta, hogy beiratkozik valamelyik anonim alkoholista csoportba, mert így érzi helyesnek. Sőt, azt is mondta, hogy mennyire örül, hogy írtam erről a blogomban. Meg azt is, hogy lassan ő is elkezd egyet, mert annyira szeretne már csupa szép dolgot írni rólam, mert úgy szeret... :)) Most tartok a 8as tételnél & az őrület határán. Természetesen első olvasás. Az is marad. Szépen végigolvasom egyszer, holnap felkelek szépen 7kor, beslattyogok 8ra, kijelentem, hogy első leszek, mert utána mennem kell dolgozni MaWba (nem, Zsolesz, nem MÁV :) ). Plusz elvileg elkészült a new Európa-kompatibilis bankkártyám, azért is be kell holnap másznom. Na azt hiszem holnapra ennyi. Ja, meg este bulizunk egy nagyot a lökött csapattal. Már ha Sziszóó ezek után meghív... :) Szombaton költözök le Akaliba, és most ez az életem. Imádok ott lenni. Imádom az embereket, Rózát, Vikikééket, Kati nénit, Robit, Krisztiánt. Mindenkit. Ja, meg főleg a gyerekeket, akiktől annyi szeretetet kapok, mint szinte senki mástól. Szóval sajnos suli téren már nem vagyok motivált. Jelenleg az átlagom legrosszabb esetben is (ha holnap ez a tárgyam nem sikerül) 4,48. Amire már elég szép kis összeget fogok kapni havonta, míg kint hesszelek Amsterdamban! :D De jó lesz nekem! Csak éljek addig. Komolyan. Mindig ezt mondom mostanság. És ilyenkor abba hihetetlen belegondolni is, hogy hányszor akartam meghalni & hányszor kíséreltem meg öngyilkosságot, tudatosan vagy látensen. Hát igen. Rég volt. Most már más életem van. Szakítottam a régmúlttal. Persze elszakadni tőle teljesen sose leszek képes, de nem is baj. Ahogy Sziszóó mondaná: ami nem öl meg, az megerősít. Így van. És most nagyon jó nekem. Először életemben itt az egyetemen pozitív, tündéri, drága emberek vesznek körül, akiket ha meglátok, mindig mosolyognom kell & bármikor képesek vagyunk órákig beszélgetni (mint történt az ma is, persze épp nagyon siettem haza tanulni... :) ). És ez jó. Ezért megérte minden. A nyár se lesz zűr nélküli ezt már most látom, tudom. Nagy csata lesz. Saját magammal. Hogy el tudom-e játszani továbbra is a kőszívűt vagy nem. Hát ezzel megint az a baj, hogy én el tudom. Én bármit el tudok. Kivéve a barátaimat persze. Nekik nem. Őket szeretem. Erről beszélgettünk tegnap Bálintékkal. Meg a türelemről. Ez a világ nem a türelemről szól. Nagyon nem. Persze lehet, hogy csak az én világom ilyen türelem-nélküli. Sosem várják meg, míg nyitnék. És akkor én vagyok a kőszívű. Sosem akarnak megismerni. Pedig az elég nehéz ám. Az nem pár óra. Szilvi tudna erről mesélni... :) És azt hiszik, ismernek, pedig nagyon nem. És addig dönteni sem lehet semmiben, amíg nem ismered az embert. Ha nem adtál neki esélyt. Nekem nem adnak. Nem adtak. Sose fognak szerintem. De ÉN megadom az esélyt, hogy lesz ilyen. Na, már megint jó negatív lettem. Sziszóó most biztos örül. :D És Dávdi jön velem dolgozni, mondtam már? Örülök. Annak már kevésbé, hogy Tonika kapásból azzal csesztette (gondolom én, mert nem voltam ott), hogy na, ha együtt lakunk biztos 3 napig bírjuk. De nem az együttlakás miatt, hanem a pasi-nő dolog miatt. Kész vagyok. Mindig mikor elhinném, hogy általában felnőttekkel vagyok körülvéve, rá kell jönnöm, hogy nem. Ez számomra az 5 éves szint. Mindig az volt. Emlékszem, amikor Pestre költöztem, össezköltöztem 2 sráccal. Nekem ez teljesen természetes volt, mert hát én mindig is másképp fogtam fel bizonyos dolgokat, főleg szexuális értelemben. Nekem sok minden mindig természetes volt, ami másoknak nem. És akkor én nem értettem a megütközést. Még én furcsálltam. Aztán megszoktam. Egyébként egész életemben mindig pasikkal vettem körül magam, mert barátnak általában mindig jobbak voltak, mint a leányok. Szeretem a pasikat. Félig szerintem én is az vagyok legbelül (tudjátok, a gyűrűsujjam hosszabb, mint a mutató :D ). Csak ez addig vicces tudjátok, amíg csak engem fuckolnak, és rajtam botránkoznak meg. Amikor ebbe már olyan személyt is belevesznek, akit imádok, és iszonyat jó barátomnak tartok, na azért ölök. Imádom a barátaimat. Ők az élet. Meg a család. Ezek az állandó dolgok. De a kapcsolatok jönnek, mennek, az sosem állandó. Hangsúlyozom, ez az én felfogásom. Ezt is nyugodtan be lehet nekem bizonyítani, csak ez még soha, senkinek nem sikerült. Szóval itt szeretnék megkérni mindenkit, hogy az ember barátját ne bántsák már, főleg, ha az enyém. És akkor békesség lesz, meg boldogság. Meg PEACE. :) És különben is. Utálok tanulni. És sír a szívem, mert tőlem 20 centire itt hever végre az a DVD, amit már ezer éve látni akarok: Rochester grófja (The Libertine) Johnny Deppel, ennek van fenn a prologueja a blogomon, és nem nézhetem meg. És mért?? Mert tanulnom kell. Idegbaj. Idegösszeomlás. Veronika kaputt gemacht. Ich hab' keine Lust...