valaki mondja meg

Rendkívül érdekes dolgot figyeltem meg az elmúlt napokban. Az embereket még mindig kifejezetten érdekli a magánéletem. Mókás. Ami persze engem nem zavar emberkék, de ha elkezdeném magyarázni, hogy mit miért, vagyis ha valójában bárki is meg szeretné érteni, hogy hogyan is működöm, akkor ahhoz nagyon sok idő kéne, és végképp nem az, amit esetleg látsz vagy hallasz. Kedvenc rólam alkotott vélemény is elhangzott a napokban, mely szerint én mindenkit átverek, és természetesen mindenki csak és kizárólag negatív dolgokat kaphat tőlem, legalábbis a végkifejletet tekintve. Nem zavar, és nem lep meg, mindig én voltam az ördög egész életemben, mindig én voltam a rossz, a gonosz, a minden, csak nem normális. Rettentően jól szórakozom viszont azon, amikor más embereket szintén brutális módon félreismernek, vagyis nem is félre, csak nagyon nem ismernek. Hát ezen még lehet, hogy jobban. :) Persze ez ismét csupán gonoszságomból adódik. Beware of Veronika! :D Nem, én nem tartom magam annak Mr. Élet, és főképp Mr. Társadalom! Az én világomban nem. Veronika legalább őszinte, csak az emberek mindig bebeszélik maguknak, hogy biztos nem úgy gondolom, vagy hogy biztos meggondolom magam. Nos, nem. Nem gondolom meg magam. Sosem. Na az látjátok nem az én világom. Mindenesetre érdekes volt 'magammal' találkozni - több szempontból is, ismét sokat tanultam, aminek kifejezetten hálát adok neked Mr. Élet. Van még 55 napom gyerekek, nem akarom ezt azzal tölteni, hogy tipikus emberi köröket futunk felesleges dolgokon. Az van, az lesz, amit én úgy gondolok, hogy nem felesleges, hanem szórakoztató, ami boldoggá tesz és vidámmá, és nem fogok pörögni felesleges dolgokon, mert nincs kedvem. Értem én, csak leszarom. :) Ez van. Mindig ilyen voltam, mindig ilyen leszek. Gonoszságomra visszatérve pedig azért megdöbbentő, hogy exeim nemhogy nem utálnak, hanem. De igen, én vagyok a gonosz, kőszívű, önző Veronika. For all those who share this opinion: rot op! :) Először, ha már ez ennyire érdekes (ezt egyébként tényleg már régen nem hittem volna, hogy ez így felkavar egy csomó embert) talán valóban azzal kéne kezdeni, hogy na akkor leülünk, és elgondolkodunk, mit is tudunk egy adott témáról, ebben az esetben rólam. Na, és ha velem kapcsolatban azt hiszitek, hogy mindent tudtok... Nos... :) Hajrá mindenkinek! De mért van az, hogy én sosem mondok ilyen véleményt? Mért van az, hogy nekem nem célom beleszólni mások életébe, és megmondani, hogy na akkor szerintem ezt így kéne, azt meg úgy? Hm? Mért van az, hogy igazából tökre nem érdekel, hogy ki épp kivel van, és mért? Mért van az, hogy nem is használok bizonyos szavakat, melyeket mások előszeretettel nonstop? Mért, mért, mért? Egyszerűen félelmetes gyerekek. Komolyan. Ezen a héten egy csomó gondolkodtam ezen. Hogy emberek mennyit pörögnek másokon folyamatosan. Hogy mennyit foglalkoznak másokkal, ahelyett, hogy. Mitől vagyok én érdekes? Vagy mitől érdekesebb számunkra egy másik ember látszólagos élete, mint a sajátunk, amivel foglalkozni kéne? Elterelő hadművelet? Na jó, de ennyi idősen is? Vagy ez örök? Ez is egy amolyan jól bevált társadalmi sajátosság? Nem. A végkonklúzió az, amit eddig is osztanom kellett - nem magam miatt. Jobb, ha nem tudtok mindent. Sőt, jobb, ha mást hisztek, mint ami a valóság. Könnyebb nektek. Jobb, ha nem ismertek. És nem, nem fordultam be, megszoktam ezt már, csak ezzel legutóbb már régen találkoztam, ezért most furcsa. Jókat mosolygok, hol magamban, hol nyíltan, valójában jól szórakozom - jöhet a komment sz, hogy azért, mert gonosz vagyok és szívtelen. Más fogalmaim vannak nekem a szerelemről, szerelmekről, szeretetről, fiúkról, lányokról, emberekről. Más, más, más. Sosem egyező, mely már nem is cél. Egyre inkább nem az. A cél önző - boldogság - szabadság - szeretet - mindenáron. :)