wooooooooooooooooow

Az imeem tetemesen lelassítja kedvenc kis blogomat. Na. Íráshoz felkészülten ülök most ágyikómban, mellékesen jegyzem meg, imádom a szobám, és szeretek itt lakni, főleg, hogy Lucie is itt van már végre. Héjj tényleg, még nem is csináltam képeket az új szobámról... Na majd legközelebb! Punkyval beszéltem épp msnen, és azt mondta, büszke rám. Azt hiszem ez a legjobb érzés. Bár én még mindig nem fogtam fel. Először majdnem meg is kérdeztem, hogy mért is? Hihi. Plusz Alíz is írt, hogy képzeljem el, csinálja a Lacánál az Irodalom a nyelvórán kurzust, és feladta nekik kötelező olvasmánynak az én diplomadolgozatomat. Alízzal együtt kezdtük az angol-német szakot anno. Azóta ős is leadta a németet, de még mindig csinálja az angolt. És engem fog olvasni. Azért még mindig picit fura, bár nagyon örülök. Tényleg. Csak hát tudjátok, azért ez nem olyan, hogy: ja és képzeld, mi történt, és utána az jön, hogy épp ki kivel jött össze, vagy mennyira volt berúgva, vagy bármi. De nem ez! :) Kész. Azt hiszem kezdem eldönteni, hogy a könyv az oké, mert azt innen is tudom írni. Kérdés magamnak: hajlandó-e Veronika saját magát fordítani magyarra minden este 90 napon keresztül, plusz holland szakirodalmat és egyéb mást kutatni szabadidejében? Hm. Még mindig nincs 100%os válasz emberek. Ezért vagyok itt. Tulajdonképpen nyaralok. Még mindig. És tudom, hogy nem akarok mindig nyaralni, de most még olyan jóóóó. Olyan jó minden nap délben kelni (kivéve a keddeket, amiről majd mindjárt mesélek is), mármint nem mindig kelek akkor, általában azért előbb, olyan 11kor, kikászálódni az ágyból, főzni egy kávét, elkészülődni, aztán elindulni Castricumból lieve Amsterdamba dolgozni, abszolút időben, tehát még csak sietnem se kell szinte soha, aztán megérkezni a munkába, mindig vidáman, merthogy mért is lennék szomorú? Élek, Hollandiában élek, egészséges vagyok, imádom a családom, akiket látok októberben, utána pedig egyre gyakrabban, mert egyre több pénzem lesz, nagyon-nagyon jól keresek Mo.hoz képest (bármilyen munkához képest), van spaarrekeningem, van hol laknom, amit ráadásul szeretek is, Helgát meg kifejezetten, itt van velem Lucie, aki aztán abszolút ismer, jobban, mint bárki e földön, szeretem a munkám, és imádok élni. Mért is lennék szomorú? Aztán este 22:15kor elindul a nap is számomra, ekkor kezdődik bennem az, hogy na, akkor most mit csináljak? Még... :) És ilyenkor még mindig csinálhatok bármit, előttem az éjszaka, amit annyira imádok, ha mást nem, akkor hazamegyek, a gyönyörűszép hiperszuper vonatokkal, utána iszok egy teát, beszélgetünk Lucieval, aztán nézek egy filmet vagy a Jóbarátokat. Majd alszok 8 órát, és megint kezdődik minden elölről. De sosem unalmas. Mindig találkozom érdekes emberekkel, akik valamiért mondanak nekem valamit. Mármint valamit, amin utána akár egész nap gondolkodhatok. Hát kérdem én? Ti abba akarnátok ezt hagyni? Még ha valaki azt is mondaná, hogy ha visszajössz Mo.ra, biztos karrier áll előtted, mint egyetemi tanár, vagy professzor, PhD hallgató, könyvíró, tudós, blabla? Hm. Nem megyek vissza, ez tuti. Főleg, mert miután most már tényleg nincs egyéb érzelmi szál, ami odakössön, tehát nem megyek férjhez Mo.on (hehe), ezért élhetési szempontból sajnos még mindig taszít. Az meg a másik. És mennyit keresnék? És mennyit dolgoznék érte? Merthogy egy egyetemi oktatónak nem abból áll az élete, hogy csak bemegy, aztán oktat. Nemnem. Tudom jól. Hála a jó égnek sok barátom lett az egyetemi oktatók közül, akiket imádok, és mélységesen becsülöm őket, hogy ennyi pénzért és ilyen szintű elismerésért ilyen keményen és odaadóan dolgoznak. De vajon ennyire materialista lennék? Tényleg ennyire érdekel a pénz? Vagy mindig így lesz-e ez? Lehet, hogy ez csak átmeneti, és egy idő után megunja az ember, és mást akar. Nemtom gyerekek. Anyuék meg még nem is tudják. Nekik is nehéz lehet. Mármint ha ezt is elmondom nekik! Merthogy ők megértik, mért vagyok itt, de azért nehéz lesz megint elmagyarázni. :) De a könyv kezd jó ötletnek tűnni. És mindenképpen fogok PhDzni, ha nem itt, akkor Dániában, vagy ahol először azt mondják, hogy yeee, ezt akarjuk. Persze Kelet vagy Közép-Európa nem az én asztalom, de az északi országok közül szinte bármelyik jöhet. Of course, Hollandia az első. Már így is annyi mindent kaptam ettől az országtól, hogy csuda, és ez csak fokozódik hétről-hétre. Hejj amúgy annyit beszélek már hollandul! :) Mindig flashelnek, hogy hogyan tanultam már meg így. Hihi. Sőt! Ma előadtam összes olasz tudásom egy olasz idősebb párnak, és teljesen le voltak nyűgözve. :D Olaszul akarok most tanulni, mert láttam egy olyan szép olasz férfiistent, hogy Jesus. :) Ez a Megasztár 4 durva lesz. A kis kínai csaj fogja megnyerni, bár túl fiatal, és of course, egzotikus, ami eleve nyerő Mo.on. Mondjuk durva egy hangja van. Személyes kedvencem A kis Rolcsi, már csak a neve miatt is. :) Meg hát a haja! Óóóóó! :D Cuki. De nagyon sok a fiatal azt kell mondjam. Durván. Na. Mit akartam még mielőtt elkezdem mesélni a tegnapi csodálatos napomat... Hm. Nemtom. Jó volt Punkyval beszélni. Még ha csak msn is. De tudjátok ez a különbség. Punky látom magam előtt. Az öcsémet látom magam előtt, hogy tényleg mosolyog, mikor betesz egy smileyt. Mint mikor én telefonálok, és mosolygok, ha szeretem az illetőt. Punky nagyon hiányzik nekem. Persze mindenki, de az utolsó időszakban ő volt az, akivel tudtam normálisan beszélgetni, persze neki nem kellett velem laknia. :) Biztos azért. Nemtom. De remélem találkozunk októberben. Dávid is bejelentkezett így éjjel 1:39kor, azzal a személyes üzenettel, hogy format c: . Nos, akkor nem hiszem, hogy jó kedve van. :) Jujj, annyira jó lesz majd mikor ők is kijönnek a Barbival! :D Na. Ja és különben ez a menjünk Mo.ra nyaralni ötlet egyre jobban kezd tetszeni. Tudjátok mért? Mert holland pénzből menni persze hogy jó! Most végre majd eljutok olyan helyekre, ahova eddig sosem, mert nem volt rá pénzem. :) Háhá. Veronika bosszúja! :D És akkor: a tegnap...
Életem legelképesztőbb holland napja. Az egész úgy kezdődött, hogy a szokásos Wout óra a HvAn, de most kifejezetten jó volt ez is, mert végre pozitívabbak voltak az órán lévő emberek, ráadásul azt hiszem a srácokkal igen jó kapcsolatot alakítottam ki, Danyal személyes kedvencem, of course, mivel egyrészt ő az én kis studentem, másrészt mert fiatal létére igencsak férfias. Mármint viselkedését illetően. És ez pozitív. Nagyon jó dráma-feladatokat csináltunk az órán, utána pedig együtt ebédeltünk a srácokkal, Danyallel és Nikolajjal, és jót beszélgettünk mindenen. Többek között beszéltünk Sascháról is, Danyal haverjáról, aki múlt pénteken olyan csúnyán rámmászott, hogy rossz volt kívülről elképzelni és nézni, és először nekem is nagyon bejött a gyerek, de ha valamivel engem el lehet kergetni, akkor ez az a viselkedés. És igen. Rájöttem. Mondtam is Dannak, hogy Jesus, ha tudtam volna, lelépek. Azonnal. De nem tehettem, mert studentmentor vagyok, és szeretnék a studentemmel is lenni néha. És ez az. Ha látom, hogy valaki odavan, ha látom, hogy mit akar, ha látom, hogy csett, és ennyi lenne, na pont az az, amikor Veronika úgy dönt lelép. Úgyhogy ezen a héten nem találkozunk kis Erasmus pajtásaimmal, jót fog tenni egy kis szünet, mindazonáltal nagyon jó volt ezt megbeszélni Dannal, meg hát mást is. :) Aztán elindultam egyedül (!) egy címmel a kezemben (Prinsengracht 437). Többedszeri kérdezősködés után eljutottam a Prinsengrachtra. Nos. Ez Amsterdam leghosszabb utcája, 1000 házszámmal, tehát nagyon nem mindegy, hol vagy. Hát én hol voltam fél 3kor mikor már a címen kellett volna lennem? Hát persze, hogy a Prinsengracht 707nél! 300 házszámot kellett sétálnom, míg végre odaértem. A theatre work shop egy nagyon régi épületben volt, a harmadik emeleten, full hollandul, én voltam az egyetlen nem holland, a többiek a múlt heti holland csoport tagjai, akiket múlt héten ismertem meg, köztük Rutger fő-férfiistennel, imádnivaló aranyos csapat. A csajszi, aki először egy warm-up beszélgetős-előadást tartott a Streetcar Named Desire-ről, iszonyat jó színésznő, néha ezt elő is adta, de fantasztikus volt, senki sem bánta. Kb fél óráig beszéltünk magáról a darabról, mit reprezentál, milyen érdekes Blanche karaktere, ilyesmik. Aztán hirtelen kiadott két színt, az 5.t és a 8.t, az egyikben Blanche és egy srác, a másikban Blanche, Stella és Stanley játszik. Fel kellett olvasnunk, aztán erről beszélgettünk, hogy mi történik valójában abban a színben. Aztán fél 4 körül a lány azt mondta, csináljunk 3 csapatot, itt van 3 kamera, menjünk és találjunk valakit, aki beenged minket a lakásába vagy házába, és vegyük fel vagy az 5. vagy a 8. színt. Öööööööö. Wow. Én a Rutger csapatban voltam of course, már az elején csudajó mókának ígérkezett az egész. Mármint el tudjátok képzelni??? Durva volt. Azt hittem a kutya nem fog minket beengedni. Aztán pár kósza próbálkozás után találtunk egy lányt, aki aztán kevés könyörgés után beengedett 6 totál idegent a lakásába, hogy felvegyenek egy theatre play scene-t. :D Kééész. Én és Wout rendezők voltunk, Rutger Stanley, Tessa Stella és Denise volt Blanche. Nagyot alakítottak, jól sikerült a felvétel, Jasper volt a kameramann, ügyes volt, bár néhány résszel nem értek egyet. :) Ha fenn lesz Youtubeon a kész felvétel, mindenképpen publikálni fogom, vadállat. :) Még az idegen lányt, akinek mellesleg ott pihent a Mac az asztalán a full kupi lakásban, is odaültettük a konyhaasztalhoz, mintha. Mókás volt. Aztán vissza kellett érnünk fél 5re, hogy megnézzük az elkészített felvételeket, hát mit mondjak! Néhol olyan röhögés fogta el az egész társaságot, hogy visítottunk, viszont igen jól sikerültek, és mindenki elérte végül a célját, bekéredzkedtek valahova. Wow. Hollandia. Tényleg. 5re vége volt a workshopnak, úgyhogy 8ig, a színházi előadás kezdetéig volt még 3 óránk, ezért a csapat (15 emberke összesen) úgy döntött, hogy na együnk már végre valamit! Aztán az egyik hely tele volt, ahova mindannyian befértünk volna, meg közben egy lánnyal rájöttünk, hogy mi igazából túl finnyásak vagyunk egy étteremhez, meg én már alapból tudtam, hogy Subwaybe akarok menni, ezért aztán elég volt egy pillantás az arcára, és tudtam, hogy hehe, ő sem fog velük enni. :) Úgyhogy ketten leléptünk szépen Subwaybe, és olyan jól elbeszélgettünk, hogy hihetetlen. Mellesleg a legszebb lány, akit életemben láttam. Durva. Iraki eredetileg, 8 éves volt, mikor a szülei úgy döntöttek, hogy a jobb jövő érdekében elhagyják Irakot. Nem csodálom... Nem tudom a nevét. Szomorú. De nagyon aranyos egy lány. Úgyhogy aztán Subwayben voltunk, meg benéztünk a boltba, mert kíváncsi volt a helyre, ahol dolgozom, meg ha már úgyis a Damon vagyok, be szoktam köszönni szinte mindig. Aztán mentünk a színházba. Emberek! Frascati Theatre in Amsterdam! Wow! (Aaaa, láttam Rolcsikát a visszahíváson! Kis beauty! Meg egyszer azt hittem Bálintkát látom, de nem. Hm. Ezt a Mester Tamást pedig egyszer jajj, de nagyon!) 20:00 A Streetcar Named Desire by Tennessee Williams begins. Bemegyünk a színtérre, merthogy először nem lehetett (!), csak 8kor. Középen a színpad, ami csak 30 centivel magasabb a normál padlószintnél, jobbra és balra pedig a felfelé emelkedő nézőterek. Perszehogy sikerült az első sorban helyet találni, úgyhogy 1 méterre voltam a színészektől, mindent, de mindent láttam. :) Maga a színpad be volt rendezve kompletten, mint egy ház. De fullra. Kivéve, hogy nem voltak falak. Voltak ajtókeretek, és villanykapcsolók, sőt, még a képzeletbeli plafonról lógó csillárok és lámpák is, volt fürdőkád működő vízcsappal, mikró a konyhában, még az erkély is meg a ház előtt lépcső is meg volt csinálva. Abszolút wow. Aztán elkezdődött az előadás. Hát soha életemben nem voltam ennyire izgalmas és érdekes színházi előadáson. A szereplők néha full pucérra vetkőztek, vagy épp a kádban fürödve kiemelkedtek a vízből anyaszült meztelenül, csókolóztak, pucéran előjátékoztak, totál brutál erotikus volt az egész. És ez egy normális színház, egy normális darab. Wow. Még mindig itt van a szemem előtt. Az egész. És Helga kérdezte, hogy szükséges volt-e ez a darab szempontjából, és én azt mondom nem szükséges, de sokkal jobb, és sokkal érthetőbb. Persze full hollandul volt az egész, szinte mindent értettem, nagyon büszke voltam magamra. :) Egy mondat volt angolul, tehát eredeti nyelven: "Whoever you are, I've always depended on the kindness of strangers." És ahogy Blanche mondja! Wow. Picit el is gondolkodtam, hogy emberi kapcsolatok szempontjából, mármint szerelmileg picit Blanche vagyok. Sajnos, nem sajnos, ez van. Hm. Azóta is ezen a darabon gondolkodom, de nagyon jó napom volt ma, mert ez valami teljesen új volt számomra, olyan, amiről az ember olvas, hogy van ilyen, de amikor tőlem 1 méterre látok egy totál pucér pasit ahogy épp egy félpucér nőt ölelget, és meg akar erőszakolni, na az azért más. Toch? :) Szóval csudijó volt, beautiful, nekem való teljesen. :) Feltöltődtem energiával. Holnap megint dolgozgatok, aztán jövök haza szerintem. És szombaton pedig morning shiftem lesz, bele fogok félig dögleni, de Helga miatt van, mert koncertje lesz a kórusnak, amiben énekel, a Concertgebouw-ban, ami nagyon-nagyon nagy dolog, meg amúgy is akartam már oda is menni. Különben ez egy jó ötlet. Az ember nem is gondolná, de a kultúra, és a kulturális tevékenység igencsak jót tud tenni az ember lelkének. Szerintem. Na. Nézek még egy kis Megasztárt, valaki felvehetné nekem videóra alsjeblieft! :) Nagyon nagy virtuális ölelést küldök mindenkinek, aki olvas, hatalmas puszikat, amiket majd októberben személyesen is megkapnak az én drágáim! :) Vigyázzatok magatokra, és nézzetek pucér embereket, mert az jó!