most

Most, hogy masszívan takarítanom kéne, mert holnap jön képzeljétek a lakás tulaja, meg egy ügynök, meg a leendő vevő, hogy szemlét tartsanak a lakás felett, ahol élek immáron 2008. november 1. óta. Izgis! :) Úgyhogy most úgy döntöttem, leülök, és írok blogot végre, mert már kifejezetten jót fog tenni. OMG Mikortól is kéne elmesélnem, mi történik velem??? Már nagyon régóta nem voltam itt, mármint úgy igaz valómban, és például sosem felejtem, mikor odajött hozzám egy lány az egyik Hollandfuvaros út alatt, hogy jajj, nem te vagy a Városi Veronika, akinek a blogját szokta olvasni? Azt mondta, azt szereti benne, hogy mindig úgy megmondom, őszintén, hogy váccáp, mindenről. Az ilyen események a legnagyobb elismerések, hogy rajtam kívül másnak is tetszik, amiket néha írok. Egyébként sokszor itt voltam, főleg az elmúlt időben, és olvastam magamat. De úgy sok-sok időre visszamenőleg. Hogy miket írtam, mik voltak az épp' akkori krízisek az életemben. 2009. december:
"és mindig ugyanaz. Durván le tudnám írni. De nem csak, hogy ide, hanem a fejemben előre, hogy mi fog történni, és az ember csakazértis megy tovább a sárga köves úton, pedig pontosan tudja, mi várja a végén. Pedig egyszer vége lesz ám, az ember hiába csűri-csavarja. Mindig odaérsz, mindig meg kell hallgatnod, mindig meg kell értened, és mindig túl kell élned."
A jelenlegi egyik nagy krízisem egyik bevezetése, és félelmetes, hogy még mindig mennyire igazam van. :( Pedig higgyétek el, már nagyon meglepődnék egyszer, ha valaki végre rámcáfolna. 29 nap múlva elhagyom Hollandiát, ezt az általam oly' nagyon szeretett országot. És hogy most hogy érzem magam? Ha július végére gondolok, akkor máris jobban! :)
Ott kezdem, hogy elmesélem, mi újság Feronikával és a mások számára kitalált szerelemmel. Fájt leírni, de fél perc szünet után sikerült! Igazából van egy szerelmem, sőt, több is, akik mind elvileg a múltam részei kellenének, hogy legyenek, de még mindig velem vannak. Valamilyen oknál fogva továbbra is egymás életének részei akarunk lenni. Pedig ez sem teljesen normális. Nos. Úgy kezdődött az egész, hogy még júliusban úgy tűnt, véglegesen pont kerül egy nagy-nagy érzelem végére az életemben. Ergo Feronika letört. Mit csinál Veronika, ha letört? Iszik. nem kicsit, sokat. És mit csinál még? Hülyeségeket! :D Először poénból összejöttem egy olyan emberrel, aki valójában mindig az életem része volt, de mivel fiatalabb, mint én, sosem tekintettem rá férfiként. Meg mert az öcsém erre kiakadt volna. Hát ki is akadt. Ezen kívül meg atyavilág, hogy tényleg néha milyen emberekbe vagyok képes belelátni isteni tulajdonságokat, mikor azok valójában sosem léteztek. De ez a dolog még annyira nem is érdekelt. Sőt, akkoriban semmi sem - mélyebb szinten, ekkor még mindig depressziós voltam. Majd magyarországi nyaralásom alatt sikerült belebonyolódni még egy olyan dologba, amibe szintén OMFG abszolút nem kellett volna. Hát persze, hogy titok, és persze, hogy nem miattam, hisz' tudjátok, ÉN őszinte ember vagyok, és az próbálok lenni minden áron. Nem, itt megint elvileg nekem kéne ezt az egészet [ami augusztus után következett, és tartott egészen 2010. március 1-ig] titokban tartani, azért, hogy mások boldogok legyenek. Tudjátok lányok, akik most olvastok, légyszi sose bízzatok a pasitokban 100 %-ban. Nekem csak olyan pasiim vannak már egy ideje, akiknek ott van ám a barátnőjük is, és mindig mindenki azt hiszi róluk, hogy cukimuki, tökéletes emberek -- persze főleg a barátnőik, akik egyébként mind egytől egyig nagyon aranyos lányok, és nekem néha már az fáj jobban ebben az egészben, hogy ezek a lányok sokkal többet érdemelnének, minthogy valaki folyamatosan becsapja őket. Merthogy egy pasi sem úgy mutatkozik be, hogy Szia, xy vagyok, és van barátnőm. Nem, valahogy ez az utolsó tagmondat nem jön ki a szájukon, hanem nagyon-nagyon más mondatok sikerülnek e helyett, az "Ez egy ilyen ON-OFF kapcsolat." "Jelenleg nincs senkim." és társai. :D Vannak kifejezetten kedvenceim, persze azon kívül, hogy mostanra már általában előre le is tudnám írni, mi lesz a férfiak következő mondata, és 80%-os arányban be is jönne, mert programozott kis gép az összes, akiket nagyon könnyű megvezetni, de ennél jobban csak ők értenek ahhoz, hogy hogy hitessenek el BÁRMIT a hozzájuk ELVILEG legközelebb állóval. És igen, ezt fáj harmadik szemlélőként végignézni. Ná já. Tudom, tudom, persze, hogy én is hibás vagyok. Nézd, az elején annyit tud az ember, és annyit lát ebből, hogy van egy jó pasi, látszik rajta, hogy feldobod, hogy csodál, hogy itt és most azonnal, te iszol, mert ugye rosszkedved van, akkor meg egy idő után a pia sok-sok pontot hozzáír a valóságoshoz, és mindig mindenkinek tetszik, ha ő tetszik valakinek. Oks. Végighallgatod a hülye sablonszövegét, az jön le, amire számítottál, valójában biztos boldognak kéne lennie, de messze van ő még a boldogságtól, unja a kapcsolatát, nyilvánvalóan hiányzik már belőle valami [ez az én esetemben egy dolog általában], és ezért dönt Ő úgy, hogy rádmozdul, nem fogja még fel a dolog következményét sem, de nem is akarja, ennyi, a pasi elvakult fázisba kerül. Te meg kábé úgy vagy ezzel, hogy miért ne. Főleg, ha tényleg nem tudod, hogy van valakije, és főleg, ha már annyit ittál. De az utolsó lépést direkt nem én teszem. Soha. Ebben az egy dologban sosem kezdeményezek, bár egyik nagyon kedves exem mindig arra próbálja fogni, hogy vissza-visszatér hozzám, hogy én kezdeményezek. Ne higgyetek neki, mert ez [sajnos] nem így van. Egyszerűen képtelen vagyok rá. Meg imádom nézni, hogy na vajon megteszi-e vagy nem. Persze ez csak az elsőig van így, utána már... :) Szóval hát igen. Ez van emberek. Ez az én egyik questem most, hogy az ilyen dolgokból kikeveredjek, és hogy még egy utolsó ilyet rendbe hozzak. Sokáig úgy gondoltam, hogy majd biztos lesz NEKI bátorsága rendbe hozni a dolgokat, well guess what? Nem így történt. Szegény. De tényleg. Már most sajnálom. Őt is, meg a lányt is. Márciusig egyébként azt hittem, hogy juhúúú, talán végre egyszer valaki rácáfol arra, amit mondok, de nem, és nagyon csúnyán nemhogy rá nem cáfolt, de az őt megelőző semleges státuszt érzelmi világomban durván átrepítette negatívba. Hát ilyenkor szoktam azt mondani, hogy good luck, mert az elmúlt 3 hónap alatt (!) sikerült csak kikeverednem a 'Szomorúság' fázisából, és utána szerintem mindenki tudja, nálam mi jön. Az 'Igazság' fázisa, amit egyre jobban várok, és ha én ő lennék, szerettem volna ezt elkerülni, nagyon, mert így most már csak csúnyább lesz. De tudom, hogy csak az 'Igazság' fázisa után jöhet számomra a 'Továbblépés', ami el is fog jönni, új országgal, új lakással, új kiskutyával, új munkával vagy PhDvel, szóval wooooow, de tényleg, ha az új életemre gondolok, de ezt még előtte végig kell vinnem. Butuska, hogy azt gondolta, ilyen könnyedén megússza. Cöh. :) Már alig várom. Régen egyébként a második fázik a 'Destroy' volt, ehhez képest mára már sokat fejlődtem, és tudok aranyos lenni. Nekem csak az kell, hogy mindenki tudjon szépen mindent végre, ne csak én. Mármint mindenki, akinek kell. És ez egy embert takar. Hogy azok után mi fog történni, őszintén szólva kutyát-macskát, az már nem az én ügyem, sőt, pont ez a lényeg, hogy az elmúlt 3 hónap alatt is erre jöttem rá, hogy nem tehettem pontot én a dolog végére, és az okos férfi exeim mindig tudják, hogy az a legjobb megoldás, ha jóban maradnak velem, és még véletlenül se húznának fel semmivel, mert nem szeretnének ellenségemmé válni. És milyen okosan teszik. Hát ő nem volt ilyen okos. És nem tanult belőle semmit. Majd ha felfogja egyszer, mi az a fájdalom, majd akkor esetleg, egy picit, talán. Fogalma nincs róla, mit tett, pedig hamarosan muszáj lesz beülnie egy felvilágosító kurzusra, ami nem lesz egy könnyű mulatság, I promise. De, amit például neki köszönhetek, hogy rájöttem, valójában mennyire halálra unom magam Hollandiában. És nem csak az idióta pasik miatt [mert továbbra is állandóan magyar pasiim voltak], hanem minden miatt. Elértem azt, ami itt az álmom volt, hogy a szakmámban dolgozzak, és mégsem tett boldoggá. Megvettem mindent, amit szerettem volna, de egyre kevésbé tett boldoggá. Aztán leülsz, gondolkozol, hogy hát mért van ez? A döntésem egyébként rengeteg gondolkodási időszak előzte meg, mint mindent az életemben, és december vége fel úgy döntöttem, visszaköltözöm Mo.ra. Akkor még csak ennyi volt meg, meg hosszú távon az, hogy majd esetleg szeretnék egy lakást venni Veszprémben, meg majd egyszer egy saját céget. Aztán olyan január környékén jött a PhD ötlete, ami aztán durva egy cécó volt, nagyon sok időmbe, energiámba és pénzembe került a felvételi, főleg, mert a szóbeli felvételire például el kellett utaznom csak emiatt Mo.ra, és hasonló finomságok. :) Aztán volt még felmondás, ez sem volt zökkenőmentes, abszolút nem akarták, hogy otthagyjam őket, mondtam, hogy hüpp, pedig muszáj, goodbye. Game over, next player. :) És tényleg. Szerettem ott dolgozni de egyszerűen mindig éreztem, hogy van ennél jobb is. És remélem lesz is. Remélem, hogy akár már októberben full pozitív lesz megint a blogom, és arról mesélek majd, milyen volt a nyaram, és hogy hogyan változott meg az életem. Szóval a lényeg, hogy a terv az, hogy július 22-én elhagyom ezt az országot, visszaköltözöm Mo.ra, először hajléktalan leszek, és úgy nyitok, hogy július 23 -- augusztus 1.: Művészetek Völgye, nekem már 14-szerre, 10 nap, nagy három személyes sátor, füstölők, gyertyák, jó borok, PÁLINKA, a legjobb programok a világon, 30Y, ilyenek. Mi kell még? Semmi. :) Persze direkt van ám, hogy Mo. pozitívan induljon a szememben. Aztán onnan augusztus 2-án átköltözöm Akaliba, ahol egy hónapot bohóckodok, azaz animátor leszek megint, és végre megint az imádott, kedvenc munkámat csinálhatom!!! :) Meg hát felkelsz, tőled 30 méterre a Balaton, egész nap játszol, futsz, napozol, és idén jógázni is fogunk, heti 3x. :) Aztán onnan pedig elvileg irány Budapest. Augusztusban egyébként még albérletet kell találnom, egyedül, viszont olyat, ahova majd a kutyusom is jöhet, merthogy ha minden jól megy, akkor lesz egy gyönyörű kiskutyám, egy fekete mopszocska, július közepén születik majd meg, és szeptember közepén hozhatom el. Addig már tuti Pesten leszek, remélhetőleg tényleg egy nagyon jó kis lakásban. Ja igen, és hogy mit fogok csinálni? :D Jó kérdés. Ha összejön a PhD, amire én 1 %-ot adok, akkor egyrészt valamikor el kell mennem majd Barbival Párizsba, mert fogadtunk, másrészt pedig gőzerővel azt fogom akkor csinálni, mert ezt szeretném most a legjobban. Ha nem vesznek el [egyébként egy embert vesznek fel az egész országból erre a képzésre :D], akkor a holland és/vagy angol nyelvvel szeretnék dolgozni -- only. De aztán ezen belül bármire nyitott vagyok, főleg holland nyelvvel szeretnék valamit csinálni, ha már egyszer megtanultam, szeretném sokat használni is. Jááá, bár annyira egyébként nem érdekel ám ,mit fogok csinálni, mert most, mióta mindenre rájöttem az élettel kapcsolatban [eheheheheheh :D], a munka nem számít. Csinálhatod te azt, amit elvileg kellene, és még sok pénzt is kereshetsz vele, ha nem vagy tőle boldog, akkor megette a fene. :) Ennyi. Ez a nagy tanulság számomra. Egyébként ezen kívül még azért sok oka van, hogy mért megyek "haza", hát mindig nem az ország szeretete miatt, annyit azért elárulhatok, de nagyon jól éreztem magam, akárhányszor voltam az elmúlt két évben, és tudom, hogy más lesz ott lakni, meg nyaralni menni, de megpróbálom. Adok fél évet Mo.nak, ha ott is annyira fogok unatkozni, mint itt, akkor rendben, ámen, akár vissza is jöhetek ide is, vagy állhatok tovább, mert mindegy, hol unom magam halálra, és akkor már inkább sok pénzből, egy brutál nyugis országban tegyem. Takarítanom kéne, és ez most frusztrál, úgyhogy mindjárt folytatom! ;)
Wow. Laza x óra különbséggel visszaültem írni, közben a Barcsi Közcsi kínlódik itt nekem, mostanában akadozik az Rtl Most videója... Pedig már csak ez maradt, kábé az összes sorozatomnak megnéztem már az évadzáró részét, A Heti Hetes is évadot zárt, a Showder Klub is, minden. Pont ma mondtam is Barbinak, hogy a végén még holland TV-t fogok nézni! :D Kinn van a nappaliban a téfé, benne a UPC-nek köszönhetően x csatorna, és soha nem nézi senki. Még a hülyének is megérte előfizetni, nem? :D Így telik életem mostanság. Már mennék hazafelé, az az igazság. Meg kiskutyát akarooook, de már nagyon! :) Egyelőre még mindig semmi hír a tenyésztőtől. Most van az egyébként, hogy az utolsó hónapban már csak nyaralok, és olyan dolgokat próbálok csinálni, amit még mindig is szerettem volna, itt, Hollandiában. Az egyik ilyen Texel, ahova már régóta próbálok eljutni, hát most szombaton majd sikerül, Szonjáékkal meg Dávidékkal, egy élmény lesz! :) Kirándulást majd még akkorra tervezek, ha itt lesz a két pupák, Rolcsi és Bogi, ami szintén nincs már messze, kevesebb, mint 20 nap, és érkeznek!! Plusz még találkoznom kell x emberrel, mielőtt lelépek, és utána már én fogom várni az embereket Magyarországra, a budapesti főhadiszállásomra!! Már alig várom. Tudom, már mondtam. :) Oks my darlings, offolok, mert ennyi elég lesz mára, azért segített, hogy legalább ennyi mindent ki tudtam írni magamból. The rest is still to come... ;) Nagy ölelés mindenkinek, ne haragudjatok, ha itt vagy az életben néha picit negatív vagyok, de még mindig nincs teljes rend a lelkemben, és hajlamos vagyok ilyenkor a támadó pozíciót elfoglalni, még azokkal szemben is, akik segíteni szeretnének... Szeretlek benneteket, sőt, valójában a világot is, annak ellenére, hogy mindig megrenget belé vetett hitemben, holnap durva lakásmustra lesz -- tulajjal, ügynökkel, leendő vevővel, mindennel, úgyhogy bár a lakás már ragyog, idegesség van... Puszi mindenkinek!