R.I.P. drága pici bicajom (2007. augusztus 23 - 2007. szeptember 15)
Nos, sajnos nem tönkrement, hanem ellopták. De úgy, mint a sicc. Teljesen depressziós vagyok. És tudom, hogy ez a hátránya például, ha az ember a Damrakon dolgozik, ami Amsterdam legforgalmasabb tere, de akkor is. A durva az egyébként, hogy a lakatom (vagyis láncom) egy az egyben ott maradt. Ami azt jelenti, hogy ezek tényleg nagyon profik. Még csak el sem vágták. Épp pakoltam valamit, ááá, mondom még egyszer ránézek, mert egész nap nézegettem, jelzem, ott volt az ajtó mellett, rá is láthattunk, bár a 2 kis ribanc felől akár engem is kirabolhatnának, ők meg halál nyugodtan végignéznék. Szóval nem volt ott. Nem, nem lepődtem meg. Erre fel vagyunk itt készítve kezdettől fogva. De nagyon fáj. Fáj, hogy elveszítettem. Hogy ellopták! :( Tudom, hogy nem szabadott volna invesztálnom egy eurot se bele, annyira rossz állapotban volt, tudom, hogy az első kerék olyan nyolcasokat írt, hogy csuda, és tudom, hogy az egész bicaj nem ér többet 20-30 euronál, de az enyém volt, én újítottam fel, és az elmúlt majdnem egy hónapban nagyon hozzámnőtt. Imádtam vele bicajozni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy pont ma reggel akadtam ki rá, de nagyon. Tegnap vettem pumpát (áááá, még ez is!), gondoltam az reggel tök egyszerűen fog menni, hogy én felfújom a már igencsak lapos kerekeimet. Aha... Nem csináltam már ilyet legalább 10 éve. Gondoltam azt a kis csavarszerű valamit teljesen le kell csavarni. Na, hát az mókás volt. Az összes levegő ki, kilőtt magából valamilyen másik szelepet, amit először meg se találtam, na mondom, így érdekesen megyek ma dolgozni. Aztán nagy nehezen rájött a Veronika hogy is működik ez. De! Az első kerék még csak-csak, de a hátsót én hiába fújtam, laposabb lett, mint volt. Nagyon durva volt odafele, többször bele is gondoltam, milyen rossz lesz visszafelé... Hát visszafelé már villamossal jöttem. :( Ez a bajom. Tudom, hogy nem szabadna semmi olyannak a szívemhez nőnie, ami nem biztos, hogy velem marad. De egyszerűen képtelen vagyok nem szeretni a dolgaimat, és a hozzám tartozó cuccokat. Nagyon fáj most a szívem. Olyan kis szép volt! Meg a kis tehenem ott az elején! A Vera felirat! A rózsaszín csíkok! A lapos kerekek! A nem működő első lámpa! És még sorolhatnám. Szóval ma ki kell ezt hevernem, holnap megint dolgozom, úgyhogy nagyon esélyem nincs venni, pedig ezt sürgősen vennem kell. Nem adom fel. A következőt mondjuk alapból úgy veszem, hogy nagy valószínűséggel ellopják maximum egy hónap múlva. Max 50 eurot szeretnék rá költeni, és totálbrutál alap lesz. És az lesz az első, hogy legalább 3 zárat veszek rá. Meg majd egy táskát. Merthogy azt is ellopták. Hogy dögöljenek meg! Na nem a mostani használója, mert tuti, hogy ellopták & 10 perc múlva már új tulaja volt, aki viszont erről nem tehet, nade a tolvaj! :( Utálom, ha valaki lop. Undorító egy szokás. Számomra egyszerűen egy örök rejtély marad. Vigasztalásul elmentem a Beshkába, vettem egy gatyát & egy felsőt, utána pedig a Mekibe kedvenc FishMc szendvicset enni. Aztán villamossal haza, és most itt vagyok. Átállítom valami extrán depis zenére az indulózenémet, keresek egy extrándepressziós filmet, majd olvasnom kell, és holnap reggel beadandót írni, mert holnap majd csak 2től dolgozom, egészen 10ig, úgyhogy délelőtt el kell küldenem Josnak. Ennyi. Oszival se beszélünk ma, mert esküvőn van. Nem a sajátján, mert arra mindenképp meghívna, hanem Füreden valamelyik nagyon jóbarátjánál. Vagy mi. A lényeg, hogy nincs itt, és ma nem is lesz. Tiszta depresszió van. Nem hittem volna, hogy valah is ennyire fog hiányozni nekem egy bicikli, és tessék. Ha csak elképzelem, hogy holnap nem bicajjal megyek dolgozni, rosszul leszek fizikailag. Pedig azért durva ám az út. 45 perc a központ, cseppet sem lassú tempóval. Ááááááá. Meg IKEÁba kell mennem sürgősen, mert szobát akarok rendezni, erre tessék. Lucy azt mondta, hogy hétfőre kölcsönadja a bicaját, mert neki nem kell, és akkor hétfő délelőtt (vagyis inkább reggel, hogy legyen időm) tudok menni IKEÁba, ami legalább lesz 3 óra, délután meg dolgozni. Na, az majd legalább felvidít. Most asszem nézek neten bicajokat, felhasználva minden eddigi hollandtudásomat. Szomorú vagyok. Nagyon. Vigasztalhatatlan. El is mászok, mert ez meg unalmas. Titeket azért szeretlek, de az embereket nem. Puszi.
Nos, sajnos nem tönkrement, hanem ellopták. De úgy, mint a sicc. Teljesen depressziós vagyok. És tudom, hogy ez a hátránya például, ha az ember a Damrakon dolgozik, ami Amsterdam legforgalmasabb tere, de akkor is. A durva az egyébként, hogy a lakatom (vagyis láncom) egy az egyben ott maradt. Ami azt jelenti, hogy ezek tényleg nagyon profik. Még csak el sem vágták. Épp pakoltam valamit, ááá, mondom még egyszer ránézek, mert egész nap nézegettem, jelzem, ott volt az ajtó mellett, rá is láthattunk, bár a 2 kis ribanc felől akár engem is kirabolhatnának, ők meg halál nyugodtan végignéznék. Szóval nem volt ott. Nem, nem lepődtem meg. Erre fel vagyunk itt készítve kezdettől fogva. De nagyon fáj. Fáj, hogy elveszítettem. Hogy ellopták! :( Tudom, hogy nem szabadott volna invesztálnom egy eurot se bele, annyira rossz állapotban volt, tudom, hogy az első kerék olyan nyolcasokat írt, hogy csuda, és tudom, hogy az egész bicaj nem ér többet 20-30 euronál, de az enyém volt, én újítottam fel, és az elmúlt majdnem egy hónapban nagyon hozzámnőtt. Imádtam vele bicajozni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy pont ma reggel akadtam ki rá, de nagyon. Tegnap vettem pumpát (áááá, még ez is!), gondoltam az reggel tök egyszerűen fog menni, hogy én felfújom a már igencsak lapos kerekeimet. Aha... Nem csináltam már ilyet legalább 10 éve. Gondoltam azt a kis csavarszerű valamit teljesen le kell csavarni. Na, hát az mókás volt. Az összes levegő ki, kilőtt magából valamilyen másik szelepet, amit először meg se találtam, na mondom, így érdekesen megyek ma dolgozni. Aztán nagy nehezen rájött a Veronika hogy is működik ez. De! Az első kerék még csak-csak, de a hátsót én hiába fújtam, laposabb lett, mint volt. Nagyon durva volt odafele, többször bele is gondoltam, milyen rossz lesz visszafelé... Hát visszafelé már villamossal jöttem. :( Ez a bajom. Tudom, hogy nem szabadna semmi olyannak a szívemhez nőnie, ami nem biztos, hogy velem marad. De egyszerűen képtelen vagyok nem szeretni a dolgaimat, és a hozzám tartozó cuccokat. Nagyon fáj most a szívem. Olyan kis szép volt! Meg a kis tehenem ott az elején! A Vera felirat! A rózsaszín csíkok! A lapos kerekek! A nem működő első lámpa! És még sorolhatnám. Szóval ma ki kell ezt hevernem, holnap megint dolgozom, úgyhogy nagyon esélyem nincs venni, pedig ezt sürgősen vennem kell. Nem adom fel. A következőt mondjuk alapból úgy veszem, hogy nagy valószínűséggel ellopják maximum egy hónap múlva. Max 50 eurot szeretnék rá költeni, és totálbrutál alap lesz. És az lesz az első, hogy legalább 3 zárat veszek rá. Meg majd egy táskát. Merthogy azt is ellopták. Hogy dögöljenek meg! Na nem a mostani használója, mert tuti, hogy ellopták & 10 perc múlva már új tulaja volt, aki viszont erről nem tehet, nade a tolvaj! :( Utálom, ha valaki lop. Undorító egy szokás. Számomra egyszerűen egy örök rejtély marad. Vigasztalásul elmentem a Beshkába, vettem egy gatyát & egy felsőt, utána pedig a Mekibe kedvenc FishMc szendvicset enni. Aztán villamossal haza, és most itt vagyok. Átállítom valami extrán depis zenére az indulózenémet, keresek egy extrándepressziós filmet, majd olvasnom kell, és holnap reggel beadandót írni, mert holnap majd csak 2től dolgozom, egészen 10ig, úgyhogy délelőtt el kell küldenem Josnak. Ennyi. Oszival se beszélünk ma, mert esküvőn van. Nem a sajátján, mert arra mindenképp meghívna, hanem Füreden valamelyik nagyon jóbarátjánál. Vagy mi. A lényeg, hogy nincs itt, és ma nem is lesz. Tiszta depresszió van. Nem hittem volna, hogy valah is ennyire fog hiányozni nekem egy bicikli, és tessék. Ha csak elképzelem, hogy holnap nem bicajjal megyek dolgozni, rosszul leszek fizikailag. Pedig azért durva ám az út. 45 perc a központ, cseppet sem lassú tempóval. Ááááááá. Meg IKEÁba kell mennem sürgősen, mert szobát akarok rendezni, erre tessék. Lucy azt mondta, hogy hétfőre kölcsönadja a bicaját, mert neki nem kell, és akkor hétfő délelőtt (vagyis inkább reggel, hogy legyen időm) tudok menni IKEÁba, ami legalább lesz 3 óra, délután meg dolgozni. Na, az majd legalább felvidít. Most asszem nézek neten bicajokat, felhasználva minden eddigi hollandtudásomat. Szomorú vagyok. Nagyon. Vigasztalhatatlan. El is mászok, mert ez meg unalmas. Titeket azért szeretlek, de az embereket nem. Puszi.
"Aki lop az egy undorító vadállat!"
ReplyDeleteEzt a rózsaszín párduc mondta, nem tudom , hogy melyik képregénymegjelenésében.
Milyen igaza volt!
Plankton