Ohóóó, közben eszembe jutott, hogy hiszem még a megérkezésemet sem meséltem el, pedig ma volt pont egy hete! :) Szóval tudni kell rólam, hogy imádom a vihart, a villámlást, meg minden tartozékát. Egyszerűen csak imádom, nemtom mért. Hát a kedvenc időjárásomban jöttünk x méter magasan, úgyhogy rázkódott a gép, visítottak a gyerekek, izgis volt és mókás! :) Meg hát ugye késtünk is, mert ahogy a pilóta fogalmazott: Európa felett kissé kaotikus állapotok uralkodtak. Szétizgultam magam a hülye poggyászom miatt (hogy 20 kiló alatt maradjon) és a szintén hülye kézipoggyászom miatt (hogy a megadott nagyságnak megfeleljen), nos, a poggyászom tuti több volt picit, de egy cuki kis scráchoz mentem direkt becsekkolni, biztos, ami biztos. Úgyhogy azzal nem volt para, a kézipoggyásznál meg nagyon jó technika (ezúton is ajánlom mindenkinek), ha az ember laptopja nem átlagos kinézetű, mert akkor full azzal lesznek elfoglalva, és nem azzal, hogy az eredetileg kézipoggyásznak nevezett csomag 15 kilós minimum, és szintén túllépi a megadott keretet méretileg. :) De átmentem. Viszont ha mostanság repülök, ezt azért nem szeretném eljátszani még egyszer, főleg nem Bécsben. Aztán az izgis repülőút után végre megérkeztem. Oda, ahol igazán otthon érzem magam egyelőre, imádott városomba: Amsterdamba. Helga várt, és mivel??? Miffy lufival! Na mondom ezt már nem hiszem el, nem is kívánhattam volna szebb érkezést! :) Imádom Helgát, full tündérbogár aranyos, folyton azt képzeli, hogy én vagyok a fogadott lánya, de ennek én csak örülök. Gyorsan tisztáztam is, hogy hát a lakbért azt majd csak augusztusban tudom kifizetni, ha nem gond. De abszolút rendben volt, sőt, azonnal engedett is belőle, így majd csak 200 eurot fogok fizetni jelenlegi lakhelyemért. Juhúú! :) Aztán miután kibeszélgettük magunkat Schipholon picit, elindultunk Castricumba, ahol jelenleg is vagyok, és írom ezt a szép hosszú bejegyzést. Castricumról azt kell tudni (amiről nekem fogalmam sem volt, jórészt Helga & munkahelyemen kedves kollegáim világosítottak fel), hogy a tengerpart mellett van, egy város, és nagyon szép, meg minden, de nem Amsterdam. Persze mondanom sem kell, hogy a boltban mindenki azon flashelt, hogy minek akarok én visszaköltözni Amsterdamba, ha élhetek Castricumban is?! Nem értik ők ezt. Ezt senki sem érti, csak az, aki olyan szerelmes abba a városba, mint én. 123 képet tettem fel végül ide, továbbra is lehet nézegetni, mert majd még gyártok képeket, csak most épp nonstop dolgozom. :)
http://kep.tar.hu/veronikavarosi/50589856
Kedden, szerdán még nem dolgoztam, mert ugye ilyenkor újra be kell engem jelenteni, mint minden rendes dolgozó embert, megint elfelejtettem megkérdezni az itteni adózási rendszert, meg az eüs részt, amire most már egyre kíváncsibb vagyok, bár most úgysem tudnék fizetni semmiért sem. :) Szóval azért nem mondom, hogy nem szenvedtem kedd-szerdán, mert de, mert imádok itt dolgozni, és már nagyon hiányzott. Úgyhogy azért mindkét nap bementem szépen a boltba köszönni mindenkinek, picit beszélgetni, meg szerdán voltam Sannával egyet koccintani arra, hogy visszajöttem,ő meg épp megy el Finnországba 7 hétre. De utána jön szépen vissza, és majd egy csomót bulizunk megint együtt, mint régen! :) Ő az egyik kedvenc munkatársam továbbra is. Ja, meg azért volt ez még egy nagyon jó ötlet, mert szépen felvázolta nekem kivel mi van, és milyenek az új kollegák (valamivel egyetértek, valamivel nem, de Sanna jóval toleránsabb és elnézőbb, mint én), milyen változások történtek, meg ilyenek, úgyhogy csütörtökön én már úgy mentem dolgozni, hogy pontosan képben voltam mindennel. :) Nos. Aztán nemtom melyik nap voltam a tengernél, és tényleg 10 percre lakom a tengertől, nagyon mókás, a tenger továbbra is szép, de annyira még mindig nemtok vele mit kezdeni, mert mindenhol ugyanolyan, szép, haragos, fúj a szél 6453 km/h-val, de kb ennyi részemről. Majd még biztos egyszer-kétszer rám fog jönni, hogy na, most el kell mennem a tengerhez, de egyelőre ez elég volt egy időre. :) Picit felfedeztem Castricumot is, hát ez meg egy nagyon szép város, de nagyon csendes, bár még éjjel 2kor is vannak az utcán fiatalok, de akkor sem Amsterdam. Egyik nap jöttem haza a vonaton, és realizáltam, hogy vissza akarok menni Diemenbe. Oda, ahol laktam. Imádtam ott lakni. Az abszolút szabadság. És ez hiányzik most. Én már nem tudok másokkal együtt lakni, öreg vagyok én már ehhez nagyon. Pedig nem is találkozunk szegény Helgával, mert mire én hazaérek, ő már alszik, de ez akkor sem az én házam, nem az én szobám, nem én lakom itt egyedül. Meg Diemen = Amsterdam. Meg megint bicajozhatok majd. Persze, ha egyszer majd végre sikerül valamilyen úton-módon visszakerülnöm, ami nem lesz egy sétagalopp. De! Már azt is kitaláltam, hogy ugye studentmentor leszek augusztustól (egy török lányé és egy török srácé), és nem kérek érte semmit cserébe, se kreditpontot, se pénzt, se semmit. Csak Diement. Hogy valahogy intézzük el, hogy megint ott lakhassak. Ezt már így ügyesen kiterveltem, úgyhogy szerdán, az első szabadnapomon megyek is a De Key Office-ba, megkérdezem, hogy jelenleg milyenek az esélyeim, aztán meg azt, hogy és ha international student lennék. Hihi. Na jó, nem így, okosan. Nem bután. :D Ezen a ponton szeretném üdvözölni Akali kempingeinek összes kis dolgozóját, főleg Krisztiánkát, aki remélem szintén minden nap olvas. :) Szóval már van egy tervem erre nézve. Remélem sikerül, és akkor már mondjuk szeptember-októbertől ott tudnék lakni, megint bútorokat vásárolni az IKEÁban, bicajozni naphosszat, és agyon-vissza bulizni Amsterdamban, úgy, hogy ne kelljen a vonatokon aggódnom. Ja igen, Castricum vonattal 25 perc, ami persze kevésnek tűnik, de akkor is. Dieeeemen. A lényeg az, hogy csütörtökön elkezdtem dolgozni. Nos. Gondolkodom mit is mondjak. Nos, akik tudják az előzményeket, azoknak mondom, hogy vannak dolgok, amik sosem változnak, bárhogy is szeretné az ember. A kedvenc hülyegyerekem (aki most lesz 18) még mindig itt dolgozik, de jó hír, hogy nemigazán fogunk egy shiftben dolgozni, mert ő általában reggel dolgozik, ami azt jelenti, hogy max 3 órát dolgozunk együtt. Meg különben is. Normális vagyok, és normális életet szeretnék élni, egy normális emberrel, akinek normális életkora van, és normális. Hm. Vagy nem? Mi a fenét reprezentál ez az egész számomra különben nem tudom. De majd egyszer biztos rájövök. A többiek is mind ugyanolyanok, mint mikor elmentem. Igen, nem olyanok, mint mikor idejöttem. Annyira sokszor eszembe jut ám! Először engem nagyon nem értettek ezen a helyen. Most meg! Wow! What a change! Imádják, hogy visszajöttem, első nap azonnal kasszáztam, úgyhogy az újak szívébe nem éppen loptam be magam, mert nekik minimum 2 hónap, mire egyáltalán a pénztárgép közelébe kerülnek, nekem meg azt mondja Marisa (az egyik kedvenc munkatárs szintén): Veronika, would you do the kassa, please? Heh! Hát nem mondom, hogy nem lepődtem meg, mert de. Nagyon. Durván. Az a lényeg amúgy, hogy ahhoz, hogy ott lehessen valaki, tudni kell az összes árat a boltban. Aki volt már ott, az tudja, hogy nem egy 2 négyzetméteres valamiről beszélünk, úgyhogy ez elég nehéz. Én meg! Na mondom, ez full izgis lesz, fél év kihagyás után biztos sok mindenre emlékszem! És! Baaaaaa! Emlékszem. Durva. Nemtom honnan hívom elő ezeket az adatokat, de emlékszem. Ami meg új, vagy változott, azokat nagyjából már bepótoltam, úgyhogy teljesen paff voltam, mert nem erre számítottam. Persze pozitívan, mert meghülyültem volna amúgy, ha megint végig kell járnom az idáig vezető utat... Mert azért az se volt egyszerű. Tegyük hozzá. :) Szóval aztán azóta Elsbeth kijelentette, hogy felejtsem el, hogy megint T-shirtöket fogok csinálni, mert azt majd csinálják az újak, nekem az a minimum, hogy kasszázok, de inkább fontosabb dolgokat kéne csinálnom. Nehéz volt ez elfogadnom, mert imádtam azt a hülye T-shirtös részt, most is fáj a szívem, főleg ahogy végig kell néznem, hogy mások mennyire nem úgy csinálják, mint ahogy anno én. És micsoda rendetlenségben! Egyszerűen mindig elképeszt, ha látok embereket ekkora rendetlenségben élni, dolgozni. Durva. De azért most már a rend is kezd visszatérni a Dam 17-19be, megint pakolgathatok, rendezgethetek, kiélhetem minden rend- és szimmetriamániámat, nagyon mókás. :) Jókat mosolygok magamban egyébként folyamatosan, mint ahogy szoktam. Hehe. Az újak olyan szinten nem ismernek még, hogy félelmetes, és hát a legtöbbjüknek az a reakciója rám, ami eleinte minden embernek: Ki ez a nemnormális? vagy Hogy én ezt a csajt mennyire utálom! :D A többiek (a régi munkatársaim) meg mindig mondják, hogy jajj a Feronika így meg úgy, ők meg nem értik. Egyszerűen nem értik, hogy mért szeretnek engem itt a többiek. Szóval már csak ezen elszórakoznék magamban egész nap. De aztán persze vannak más dolgok is, amiken el tudok. Vegyük például eddig kiket ismertem meg, akik újak nekem. Ott van pl Billy, a meleg pasi, aki 42 éves, professzor, doktor, blabla, és itt dolgozik. Angol egyébként (vagyis félig angol, félig ír), és a homoszexualitása miatt kellett elhagynia Angliát vagy mi, amit egyelőre nemigazán értek, bár minél jobban megismerem, annál inkánn kezdem érteni. Művész. Most épp könyvet ír nemtommiről. Fura egy ember, vele lesz a legtöbb problémám, mert mi ketten aztán igazán teljesen mások vagyunk, másképp gondolkodunk mindenről, meg ő az abszolút Richmond az IT crowd-ból, én meg inkább felvidítani szeretem az emberkéket magam körül. Azt mondta egy fél nap beszélgetés után, hogy you would be the perfect subject for a case study, én meg ezen jót mosolyogtam, és mondtam, hogy szerintem meg mindenki ilyen, mint én. A következő emberke Aldis, aki Icelandic, és már tudom azt mondani, hogy köszi: Tak! :) A csajszi nagyon fiatal, a pasijával jöttek Amsterdamba szerencsét próbálni. Mint a mesékben. Nos ő az a lány, aki nagyon introvertált, kettőt nem szól, egész nap ellenne csendben, magában. Meg nem mosolyog. Olyan szép arca van, meg nagyon szép lány, de szinte sosem mosolyog. Picit stresszes is szerintem, legalábbis nekem ez jön le. Na aztán ma picit jobban kezdtem megismerni, meg igazából nagyon sok lejön abból, hogy ki hogyan dolgozik, és ő dolgozik (nem úgy, mint mások, akikről nem is fogok írni, mert ki lesznek rúgva kb 2 héten belül, mint mindig mindenki, aki nem jó). Úgyhogy ma már úgy gondoltam én se leszek vele hűvös jégcsap, meg ettől szegény csak még jobban frusztrálva volt (jelzem, nem direkt csináltam, de először antiszoc & távolságtartó vagyok). Szóval már egész jól elbeszélgettünk néha, aminek kifejezetten örülök, mert ha visszajön Sanna, akkor szerintem így leszünk mi egy csapat: Valentina, Sanna, Aldis és én. :) Juhúú! Aztán aki még nagyon pozitívvá nőtte ki magát ma a szememben az Joyce, egy holland lány, aki 22 éves, nem csinál semmit, csak dolgozik, nagyon szép lány ő is, amolyan tipikus holland, szép pillangós tetoválása van, szőkésvöröses haja, eszméletlenül tipikus amsterdamer holland kiejtése, és nemigazán tud angolul (saját bevallása szerint sem, meg hát sajnos rá kellett ma jönnöm, hogy tényleg nagyon lassan kell ahhoz beszélnem, hogy értsen mindent, amit mondok), de nem baj, még örülök is, mert vele mindig tudok legalább hollandul beszélni. A holland egy másik dolog, amin meglepődtem, mert hála a jó égnek eszembe jut minden. Sőt! Azt hiszem tényleg szeretem ezt a nyelvet. Szeretek itt lenni. Szeretek arra gondolni, hogy 3 napi fizetésem egyenlő egy havi lakbéremmel. Szeretem, hogy minden tiszta, még akkor is, ha az utcákat elözönlik a turisták. Szeretem, hogy a levegőnek tenger-illata van. Szeretem ezt a sok vizet mindenhol, azt, hogy a főnökeim és munkatársaim szeretnek, azt, hogy azt csinálhatom végre, amit szeretnék. Mert egyelőre én most ezt szeretném. Majd ha megint egyenesbe jövök, és már megvalósítottam a mostani közeljövőre szóló terveimet, és ha már unom azt, amit most csinálok, na majd akkor váltok. Majd akkor elkezdek azon gondolkodni, hogy hogyan tovább.
Most még mindig pihenek, tényleg olyan ez nekem, mint egy nyaralás, mert csak dolgozni a legjobb a világon. Mikor nincsen semmi más. Erre vártam, ezt akartam. Örülök, hogy itt vagyok. Persze hiányoztok, hiányzik a Balaton, az animáció, amit ilyenkor mindig csinálni szoktam, az egyetem is biztos hiányozni fog, de még mindig nem fogtam fel, hogy végeztem... A család, a barátok, a kedvenc tanárok, te, kedves olvasü, még te is hiányzol, bárki is légy, meg persze Róka. Na ő nagyon. Túl sok időt töltöttünk együtt az elmúlt két hónapban, és most nagyon furcsa, hogy nincs velem, nincsenek közös programok, hanem csak azt látom magam előtt, ahogy vasárnap elköszön, és beszáll a kocsiba. Hm. Hiányzik. Nagyon. De mint azt mindig mondom, ha már soha többé nem is látnám, akkor is azt mondanám, hogy ezért a két hónapért minden megérte. Az meg, hogy mi lesz velünk (ha egyáltalán lesz velünk) majd kiderül, de nem most. Most nem, mert nincs itt, a távkapcsolat meg baromság, mint azt is mindig mondom, mert szerintem így is van. Ez most a we'll see situation kategóriába esik. Nem tudom mi lesz, de azt igen, hogy ő az, akihez hasonlót életemben nem ismertem, nem láttam. Az abszolút lelki társ. Ami viszont picit bosszantó, bárhogy is lesz, hogy végre találtam valakit, akivel el tudnék képzelni nagyon sok mindent (hosszútávon is, ami nálam igen nagy szó...), erre ez van. De ennek kell lennie. Én hiszek ebben. :) Ezen most hogy nevetne! Hehe! :) Szóval élem kis életem, szépen, ügyesen, lehetőleg problémamentesen, tehát szépen ki kell iktatnom minden zavaró-próbálkozó tényezőt, ami elég nehéz lesz, mint mindig. Fél 3 van, lassan mennem kéne, mert még filmet is akarok nézni. Minden éjjel nézek egy filmet. Alapszabály. :) Ja, amúgy Róka jön augusztus 20tól 30ig, aztán majd ha már végre megint Diemenben leszek, lehet majd szépen hozzám megint bejelentkezni látogatásra!!! :) Jujj, de jó lesz megint! Lucie azt mondta legutóbb, hogy visszajön ő is, csak még nem tudja mikor. Na az meg aztán! Wow! Bele se merek gondolni. Úgyhogy nem is fogok most. Megyek filmet nézni, puszilok mindenkit, majd szépen fokozatosan mesélek, nem úgy, mint most, ígérem! :) Kata, ha ezt végigolvastad, behalok! ;) Balázs végigolvasta tudom; komolyan mondom, lassan kikiáltlak fanatikus Veronika-blog-olvasónak! :) Punkytól meg olyan képeket kaptam, hogy leesett a kis állam, ki is tettem az ingerszegény szobámba, mint normális díszt! :) Szép volt, jó volt, de vége van. Nagyon vége van. Sok mindennek vége van. Sajnos sok mindennek meg nem úgy lett vége, ahogy szerettem volna. Sajnálom. Nagyon. És tudom, én is hibás vagyok, ne haragudj rám. Nem akartalak bántani, ahogy senkit sem akarok sosem. De hazudni sem akartam, és te meg ezt nem fogadtad el. Az meg hogy most úgy csinálsz, mintha ezzel minden teljesen rendben lenne, nem megoldás. Egyszer, majd egyszer, szeretnék veled beszélgetni megint. Mint régen. Ne haragudj...
