Juhúúúú, tegnap és ma se fordítottam semmit se, úgy érzem ebből hétvége lesz, de három nap alatt csak lefordítok 40 oldalt, nemigaz? Remélem. Most egyszerűen képtelen vagyok. Lelkileg főleg. Tegnap beszéltem anyuékkal, meg az egész lökött bandával (ja nem is, Zsolesz pajtit nem lehetett elérni, nade majd legközelebb) kb 1,5 órán keresztül. Hihetetlen mennyire hiányoznak nekem. Viszont ami iszonyat pozitív, hogy találtunk olcsó repjegyeket a Wizzairnél, november elejére, úgyhogy nagyon remélem, hogy azokat megveszik & jönnek ki hozzám a szeretett kispajtások! :) Oszival is beszéltünk of course, mint mindig, minden nap, picit már jobb kedve volt, ennek örülök. Hiánya egyre borzasztóbb. Én meg egyre unalmasabb lehetek, hogy mindig ezt mondom, de tényleg így van. Ja & különben is! Én nem lehetek unalmas, mert az csak egyvalaki lehet! :)) Ugye drága Sziszóó? Jajj, ma mondtam Oszinak, hogy majd októberben jön a Laca, de azt elfelejtettem, hogy nem tudja ki ő. Pedig szerintem majd tanítani fogja. Hát majd akkor épp elég lesz megismernie. Nyilván. :) Óóóó, viszont az egyetlen ember, akit nem rugdalnék most ki, az Ő. Kirugdalni?! Meghalnék a boldogságtól, ha csak legalább fél órára láthatnám... :( Veronika megint szomorú. Veronika nem szeret egyedül lenni. Nem szeret egyedül aludni. Főleg nem párnák nélkül. Annyit aludtam egyedül az elmúlt egy évben, és annyira jó volt ez az utolsó egy hónap, hogy Veronika már nem akar visszatérni a magányhoz. Mert ugye Nagy Krisztián? A magány - a magány - a magány könnyebben elviselhető, ha van mellettünk valaki. Ugye? :) Mielőtt tovább nyavajognék, hogy mennyire hiányoztok, folytatom inkább a mai nappal, mert ez végre jó volt. Volt ma egy olyan órám, amin többet tudtam meg az egész teacher trainingről, mint otthon összesen ez alatt a 3 év alatt. Na az milyen? De örülök, mert ezért jöttem ki. Hogy itt végre mondjanak valami újat. Hogy oktassanak picit másképp. Elmesélem. Érdekes (bár tudom, hogy Punky megint azt fogja erre mondani, hogy Városi Erotika már megint mennyit blogolt???). A pasi neve Wout Nooitgedagt, szőke, magas, fiatal, szerintem max 30, de majd megkérdezem, és tipikus színész-típus. Nem férfiisten, de nagyon jófej, magával ragadó egyéniség. Bementünk a terembe, ez a drámaterme a sulinak, szóval ott voltunk egy hatalmas drámateremben 5en meg a pasi. :) Mókás. Az óra neve Classroom expressions. Az óra követelményei az alapvető active participation, attendance, és egy 600 szavas önértékelés majd a végén, hogy mik a gyengéim, erősségeim, satöbbi. Amit értékelni fog a végén az két előadás, az egyikben én leszek a rendező, a másikban a színész, akit rendeznek. :) Not bad. Aztán elkezdte. Melyik a legnépszerűbb üdítőital? Coca Cola. Melyik a legnépszerűbb cigi? Marlboro. És a legnépszerűbb csoki? Mars. És mért? Mi a közös bennük? Találgatás. És tudjátok mi? A színek. Red, white & black. És a közlekedésben melyek a leggyakrabban használt színek - például a táblákon? Red, white & black. És még számtalan példát mondott. Mi a férfiak színe úgy általában? A kék. Szinte az összes cigidohány csomagolása kék. Mért? Mert jóval több pasi sodorja a cigijét, mint nő. Hmmm. Aztán warm up exercise következett, amit általában helyből utálok, de tényleg a lelkesedés az, ami megfogja az embert. Ha te lelkes vagy, bárkit azzá tudsz tenni. Billy Billy Bobot játszottunk. A játék lényege, hogy körben állunk, valaki bemegy középre. Első szabály: hamarabb kell mondanod azt, hogy Bob, mintsem a kör közepén álló, ha azt mondja, hogy Billy Billy Bob. Második szabály: ha a kör közepén álló azt mondja csak, hogy Bob, akkor semmit sem szabad mondanod. Persze mindig csak egy emberre néz a kör közepén álló, de randomszerűen váltogathatja a címzetteket. Ha nem sikerül valakinek, ő a következő kör közepén álló. Bugyutának hangzik, de tényleg nagy koncentrációt igényel, felfrissít, és nem mellesleg annyit lehet rajta nevetni, hogy csuda! :) Aztán visszaültünk. Next part: amit szintén mindenki utál, mondd el, hogy mit tartasz a legszebbnek a hivatásodban (ez esetben a tanításban) és mi a legjobb dolog a szakodban (az angolban). Fél perc, utána felállsz, és el kell mondanod a többieknek. Közben Wout pedig kielemzett mindenkit bodylanguageileg. De fullra. Beszéltél, aztán kaptál jót is, rosszat is. Érdekes volt. Persze mondanom se kell, hogy túl gyorsan beszélek, néha túl lendületes vagyok, és annyi energia van bennem, hogy az már túl brutális. Ja, meg állítólag nem volt egyenes a tartásom. De megegyeztünk, miután megjegyeztem, hogy ez ismét egy artificial situation, hogy megismételjük ugyanezt 2 hónap múlva, mikor már egymást, és Woutot is jobban ismerjük, és összehasonlítjuk az eredményt. Mindenesetre Wout iszonyú jó színész, saját magán mutatta be a hibáinkat, de messze nem bántóan, nem is mindig viccesen, hanem teljesen tényszerűen. Ő az, aki nemcsak olvas a testbeszédről, hanem folyamatosan alkalmazza is azt élete folyamán. És én ilyen tanárokat akarok! Akik nem csak prédikálnak valamit, aztán az életben sose úgy csinálják. Annyi mindent mondott, hogy félelmetes. Nagyon elgondolkodtató dolgokat. És úgy, hogy az embernek ingere támad, hogy utánaolvasson. Hát nem semmi. Azért ezt elérni egyetemistáknál! :)) Jóóóó, csak a magam nevében beszélek, tudom, hogy minden kedves olvasóm minden kötelezőt elolvasott mindig, és bejárt minden előadásra, ahonnan a következő útja a könyvtárba vezetett, hogy megszerezze az adott anyaghoz tartozó ajánlott irodalmat. :)) (Ugye Katalin?) Jövő hétre gondolkodnunk kell azon a két színdarabon, amit elő fogunk adni. Kétszereplős kell, egy A4es oldalnyi szöveggel (szóval részlet egy darabból), lehet magyar is akár, ha megvan angolul. Szóval kérem a tisztelt nagyérdeműt, ha bármi ötletetek van, just feel free to tell me! :) Suli után elintéztünk egy csomó fontos dolgot, kérdeztem Helgától, hogy esetleg csinálhatnám-e itt a Phdmet, de nem tudott mondani semmit, mondván, hogy ő ehhez nem ért. Arany szívem! Imádom! Majd megkérdezem Jost csütörtökön. Képzeljétek, utána jöttünk hazafelé Lucyval, és Diemenben épp egy búcsúszerűségbe botlottunk, de ez kb 10szer nagyobb, mint otthon, nem vonyósok üzemeltetik, és brutális játékok, meg dolgok vannak. Fel is ültünk egy óriáskerékszerűségre, hát nekem már ez is elég volt. Bár, aztán én még mentem volna másra is, de Lucy azt mondta, ő azon félne. Csináltam képeket az óriáskeréken, vadállat volt, tényleg. :) Még sose ültem óriáskeréken. Most már legalább ezt is elmondhatom magamról... Na nézem tovább a Született feleségeket, mindjárt befejezem a harmadik évadot, és nagyon izgi! :) (Bár, nemtom utána mit fogok nézni fordítás helyett...) Puszillak Benneteket, bocs, hogy megint sokat írtam, de ez a büntetés, hogy nem kommentel senki. Háháááááá! :) Na de majd holnap, ugye? :)