Imádom!

Nos. Megint itt. És már vissza is tért minden nyűg és negatívság. A telefonom rejtélyes okból kifolyólag nem működik, se hívni nem lehet, se én nem hívhatok senkit sem. Azt akarja a Vodafone, hogy spóroljak, ami számomra ismeretlen fogalom még mindig. Ezen kívül nem működött a Tescoban az OTP automata, annak is örültem, de legalább működött a holland kártyám, hipphopp. Meg is lepődtem. Megírtam a Wputos interjú transzkripcióját, vagyis leírtam azt szó szerint, hogy ebből most már elinduljak. Hát. Nemtom. El szeretnék indulni. Nagyon. Annyira, hogy leírni sem. Nem írni. Nem. Holnap megyek DFbe (Deák Ferenc Általános Iskola Veszprém, a továbbiakban csak DF), még két óra hospitáció, aztán majd csütörtökön már bemutatkozok. Remélem addigra meggyógyulok, mert most még éjjelente a fulladással küzdök, annyira köhögök. A kimerültség. Bizonyára. Vagy nemtom. De a szűrésen azt mondták egészséges vagyok, úgyhogy no para. :) Vissza akarok menni. Most azonnal. Egyszerűen mindig rájövök, hogy mi kell nekem. És ez nem változik. Ha egyszer fog, akkor majd másképp teszek. És a legjobban az tetszik, hogy július 7től annyit tudok, hogy hol fogok lakni és dolgozni. És ennyi. És semmi más. És nem is akarok semmi mást egyelőre. Picit élni. Bele a nagyvilágba. Élni, élni, élni. Menni, menni, menni. És bulizni, és kávézni, és spanyolul beszélni, és megtanulni minden nyelven azt, hogy szeretlek, és és és és mindent, ami most nincs. Nekem ez itt nem jön be, meg át se. Nem értem mire jó ennyire stresszesnek lenni. Mért jó ez emberek? Hm. Újabb megoldandó kérdés. Egyelőre a ******* angol szakdogámat kéne megoldanom úgy érzem. Emberi kapcsolataimról direkt nem beszélek, mert ha azokat elkezdeném megoldani akkor... Azokban sajnos tényleg nem vagyok jó. Ejj. Ez van. És nekem csakazértis tetszett a Falu Zsolesz, bár meg tudok érteni minden földi halandót, akiknek nem. Nos, megyek, írok valamit Scottra (kedvenc amerikai tanárom még mindig), akár többet is, mint kéne, csak hogy örüljön. Jó éjszakát mijn lieve kleine Nijntjes! Szép hetet mindenkinek! :)

amsterdam

Ik ben gek op Amsterdam! Still! Július 7re megvan a repjegyem, most már az is, hogy hol fogok lakni, és mennyiért, július 8tól pedig dolgozom, természetesen esti műszakban! :) Juhúú! Imádom ezt a várost! Imádom! Imádom! Amsterdam! Amsterdam! My city! Na megyek aludni. Vagy ne? Hm...

The Village (A falu) (2005) Joaquin Phoenix, Adrian Brody és Sigourney Weaver szereplésével egyszerűen csak WOW. Komolyan. Maga az ötlet tetszik nagyon. És Gyulus kedvenc jelenete is tetszik a filmben, bár nekem más a kedvenc. Hm. Érdekes. Holnap rengeteg dolgom lesz, meg egy csomó intézkedés ismét, majd haza Anyuékhoz, remélem max fél 6kor már Noszlopon, és este 8kor alvás, mert éjjel 1kor kelek, és megyünk Bécsbe. Juhúú! De utána! Repülök! Megint repülök! Szerintem majd még kintről írok, remélem lesz annyi időm valamikor, valamelyik éjjel folyamán... Megyek. Haza. A Damra. És minden olyan helyre, amit imádok. És három napig ismét csak azt csinálhatom, amit szeretnék. Csak azt. Amit szeretnék. Hm...

WOW. :)
Below, you find an overview of the speakers and coaches at the conference.

surname	name	institution	country
Adjei-Badu	Rea	European Platform	The Netherlands
Bartels	Ben	HAN University	The Netherlands
Beelen	Jos	AIE	The Netherlands
Dam	Helma	Fontys University	The Netherlands
Duppen	Chaya	Hogeschool van Amsterdam	The Netherlands
Ernblad	Maria	Haninge Kommun	Sweden
Gronheid	Jeroen	HAN University	The Netherlands
Linden, van der	Alex	In Use	The Netherlands
Makker	Marijn	AIE	The Netherlands
Otterdijk, van	Rob	Fontys University	The Netherlands
Pickard	Andy	Manchester Metropolitan University	United Kingdom
Slootweg	Gerard	Fontys University	The Netherlands
Swachten	Lejo	Hogeschool Utrecht	The Netherlands
Tietge	Jan	Malmö University	Sweden
Varosi	Veronika	University of Pannonia	Hungary

R.I.P. c:/dokumentumok/képek és zene

Nos. Próbálom a dolgok pozitív oldalát nézni, de ez most elég nehéz. A lényeg, hogy jó a gépem. De ennek az volt az ára, hogy választhattam, vagy az egész életem dokumentumai (melyben benne foglaltatik a pepszi szakdogám is például) vagy az egész életem zenéi és képei (beleértve Amsterdamot, és sok más egyebet) között. Enyhén szólva is depressziós vagyok. Ez most nagyon nem kellett nekem. Ráadásul ugye minden újra lett telepítve, semmi sem olyan, mint volt. Meg ki tudja, most meddig lesz jó. Meg most már nem is érdekel. Durva. Úgyhogy nem lesznek bécsi képek, semmilyen képek sem lesznek, mert azok a képeim vannak, amik iwiwen, meg itt a blogomon fenn vannak. Na az milyen? Úgy érzem most keresek magamnak egy jóóóóó befordulós filmet, és ismét jól ráflashelek arra, mit vesztettem. Jegyzet magamnak: amint lesz pénzem majd megint, laptopot kell vennem, de nem Toshibát. Pont. Két nap múlva megyek Amsterdamba. Ez vigasztal. Most befordulok. Sziasztok.

a jelen&bécs

Jelentem, végeztem végre teljes mértékben a pepszivel, 46 oldal lett, persze a mellékletekkel együtt, de még mindig tudtam volna írni. Számomra az a lényeg, hogy egy számomra oly kedves, hasznos, tartalmas és értelmes kurzus megörökítetté válik. Úgyhogy ahogy kedves egyetlen Luciem mondaná, most akkor neki is állhatok a másiknak. Juhúú! Nos. B terv már van, mely szerint ha nem sikerül befejezni időben, akkor "csak" ez marad következő félévre, és majd visszarepülök államvizsgázni. Merthogy visszamegyek, az csak egyre biztosabb és biztosabb, ahogy telnek a napok. Azt hittem, megoldottam dolgokat, azt hittem, itt majd minden rendben lesz, és nyugalmat ad, hogy saját magamban is feldolgoztam már mindent, én az erős ugye, de olyan szinten nem, hogy fáj. Nem, nem szeretek itt lenni. Ne haragudjatok, hogy ezt mondom, de kínszenvedés. Nem az én világom többé, nagyon úgy érzem. Poénnak jó lesz évente 2-3szor, de hogy ebben az állandó stresszben, kilátástalanságban, pénztelenségben kelljen létezni, az nekem nem elég. Ezzel persze csak én vagyok így a környezetemben, leszámítva egy darab embert, aki viszont nincs folyamatosan velem, bár néha úgy érzem. Ő Lucie. Az egyetlen, aki ezt érzi, érti. Nem tudok erről normálisan beszélgetni, mert ez egyrészt másoknak azért unalmas, mert ők nem élték ezt át, másrészt pedig, mert ők ide kötődnek. Én meg 2007 augusztusa előtt nem kötődtem sehova. Most viszont már igen. És az nem itt van. Most nem. Lehet, hogy egyszer itt lesz. Anyukámat elvonszoltam (na jó, nem, de csodálkozva kérdezte tőlem, hogy Megyünk szavazni?, ejj, mondom, alap, ha már ennyi pénzemet erre költötték) szavazni, és ahogy mentünk ki a házból, és épp valamin nevetgéltünk, megállt, rám nézett, és azt mondta: Azért nekem annyira fogsz hiányozni! Nekem is ő. És az egész családom. De tudom, és ők is tudják, hogy én most nem maradhatok, mert egyszerűen sosem lennék így itt boldog. Meg milyen jó lesz majd a húgomnak kijönni két hétre mondjuk gyakorolni az angolt vagy csak nyaralni! Mert én most nyaralni fogok. Töményen, egy évig szerintem. És utazni. És ennyi. És most erre vágyom. Erre jöttem rá Bécsben is. Hogy az utazás milyen jó dolog. Főleg, ha az ember ismer is emberkéket ott, ahova megy. A tangyakról annyit, hogy most már 12 órát lehospitáltam, imádom a gyerekeimet, egyre jobban. Ott ülök, és érdekelnek. És szeretném már tanítani is őket. Anikó továbbra is egy tündér, csak tanulni lehet tőle. Április elején fogok elkezdeni tanítani, és elvileg VENre végzek. Remélem is, mert azon mindenképp ott leszek. Kedd esténként még mindig szorgalmasan próbálunk, egyre jobb a darab, meg mi is. :) Szerdánként VENmegbesz van, de Sportban, úgyhogy ily módon változott a szokásos programom, persze utána Presszó, mint mindig. Kedvenc emberem, Mr. Te ki vagy? ismét ott volt, ismét aranyosan. Továbbra is érdekes. Aki viszont újdonság volt így 2008ra, és nagy meglepetés, az Krisztiánka. Még nem láttam, mióta visszajöttem. Egyébként most is csak véletlenül, mert nem képes felhívni, hogy találkozzunk. Pedig! Ohóóó! Erről most eszembe jutott a film, amit tegnap láttam, és mindenkinek ajánlok, abszolút 5 csillag, Sean Penn rendezésében: Into the Wild. Gyönyörű. "Happiness is real only when shared." Ez a tanulság. Szóval visszatérve. Azok a dolgok Krisztiánka nem számítanak. Sok minden nem számít, és sok mindenre nincs időnk ezen a világon, amire viszont kellene, hogy legyen, különben nem is élünk, csak létezünk. Az elvárások ölik ki az emberekből a valódi okot, amiért ők éppen most itt vannak. De! Örültem. Tényleg. Bár. De. Remélem hamarosan. Ránéztem Rosi helyére, ahol most Kelemen Brutus csücsül, így neveztem el, mert mostanában bámulatos kis kastélyt épít magának, azon szoktam flashelni, amikor valami mást kéne csinálnom. :) Brutus pedig, mert szép erős, kis huncut. Ma Zagar koncert van, Szilvikém hívott, hogy menjek, de sajnos anyagi kereteim egyre jobban nem fogják lehetővé tenni, hogy bármikor, bármit, mint eddig. Azért különben durva, hogy a januári amsterdami fizetésemből élek egészen áprilisig. Hm. Not bad. Utána 3 hónapig csövezek, de már azzal a tudattal, hogy utána megint nem kell majd a pénzzel foglalkoznom. Juhúú! Neki fogok állni az angolnak, de most még lelki krízisben vagyok. Mikor jövök már ki ebből? Pedig én addig sosem tudok ilyen munkát végezni, amíg nincs rendben olyan szinten a lelkem, hogy le tudjak ülni, egy helyben, nyugodtan (hehe) és csak írjak. Nos, ez igen ritka. ZH hetem volt a héten, megírtam a kedvenc tanáromnál a kedvenc ZHmat, már alig várom, hogy kitegyen a falamra, mert imádom. Már most. Írtam, és mikor befejeztem (lehet, hogy hangosan) azt mondtam, hogy Yes! :) És tényleg. Mindent leírtam, amit gondolok. Az életről, a világról, az engem körülvevő emberekről. Csak írtam, írtam és írtam. Persze amerikai filozófia. És azt kell mondjam, sok pontban egyetértek Emersonnal még mindig. Meg hát. A filozófia az egyik nagy kedvenc életem folyamán. Az megy. :D A másik tündér Korbel Péternél volt, akinek már csak azért is bejárnék mindig az órájára, mert olyan jó sztorijai és olyan jó előadói stílusa van, ha nem is készülnék semmit sem. Szépen megszerkesztettem kis ZHmat, szép lett, remélem jó is, legalább more or less. A jövő hetem kicsit més lesz, mert na hova megyek?? Haza! Megyek Amsterdamba szerda reggel! Repülök, most mind a kétszer, oda-vissza, konferenciát irányítok, és persze minden számomra fontos embert és helyet végiglátogatok az én kedvenc városomban. Óóóó. Happiness lesz, és boldogság. Kedden délután mászok haza anyukámékhoz, este 8tól alszunk mondjuk éjjel 1ig, és 1:30kor indulunk Apuval Bécsbe a repülőtérre. Merthogy Skyeurope. És az csak Bécs. Péntek este 11re fogok visszaérkezni, de szerintem addig majd még egyszercsak írok. Remélhetőleg kintről. Remélem lesz internet. Most hétvégén megpróbáljuk megcsinálni a gépemet, hogy legalább normális állapotra visszaálljon, mert jelenleg még nem lehet vele dolgozni, mert 2másodpercenként idegösszeomlást kapok, olyan lassú, a CPU használat kb percenként vált át 0%ra, mely tart is egy jódarabig. Nemtom mit tettem vele, de valami nagyon csúnyát. Szóval remélem jó lesz, és sikerül megjavítanunk a hétvége folyamán. Hm. Azt hiszem el kéne kezdenem írni Bécsről, mert sok lesz ez így. És vannak, akik tényleg olvasnak, az a nem semmi. Oszi mondta a múltkor, hogy visszaolvasott 7 hónapot, mondta is, hogy Képzelheted! :) Túl sok vagyok, nemdebár? Nos.

Bécs - Vienna - Wien

Péntek reggel természetesen szakadt az eső, iszonyú hideg volt, ahogy kell. 3 darab órát aludtam, de be kellett fejeznem a pepszit, és elküldenem Ernőnek, hogy megnyugodjon. Meg hogy én is. Picit egyébként már akkor nyugodtabb voltam, meg tudtam, hogy jó lesz. És kezdett elfogni az érzés, hogy nyaralni megyek. Én meg olyat nem szoktam. Hát most igen. Tehát: departure from Veszprém 8:08, Győr 10:19. Győrben, ahol már jártam a vasútállomáson, ez tuti, még rohantam is, mert úgy volt, hogy lesz kb 10 percem, és jön a bécsi vonat. Heh. Hát persze, hogy az én vonatom késik 20 percet, na mondom ollé, no para, úgyhogy vártam, hideg volt, közben odajöttek hozzám útbaigazításért, hát nem. Sikerült megérkeznie a vonatkámnak Pestről, felmásztam, kis bőröndömmel, ami igazából félig magyar borral, pálinkával, Pilóta keksszel és vaníliás karikával, Császári csemegével, meg ilyesmikkel volt teli, be is ültem gyorsan, oda ahol csak egy lány ült, aki egyébként nagyon kedves arccal volt megáldva, és úgy láttam rajta, hogy szeretne beszélgetni, de egyszerűen meg voltam halva, úgyhogy zene be, én meg csak ültem, és vártam. Nemsokára jött is a vonatos büfékocsis 12 éves csinifiú, aki unott arccal, várva a szokásos nem, köszönöm választ elhúzta az ajtót, és szemből jött is a várt válasz, nade! én viszont egész addig erről álmodoztam, hogy valaki jön&azt kérdezi: Red Bullt? :D Mondjuk ő se ezt kérdezte, de én már jelentkeztem is. A lány velem szemben pedig jókat visított rajtam magában. Nem vettem észre, mikor hagytuk el a határt, de tudom, hogy egyszer felnéztem, és tudtam, hogy ez már Ausztria. Gyönyörű. Az elejétől kezdve. Tiszta, zöld, fényes, színes. Szép. 12:20 körül meg is érkeztem Bécsbe, ahol szó szerint annyit csináltam, hogy leszáll, megy 10 lépést, majd megáll a hatalmas Westbahnhof várótermének közepén. Gondoltam, itt bárki észrevesz. Daniel késett 15 percet, mert dugóba került a kocsijával, már itt gyanakodni kezdtem, hogy juhúú, akkor mégiscsak autózunk, mert az eredeti terv nem ez volt, de örültem neki, mert jól megfigyelhettem magamnak az embereket. Sok-sok lekker ding, ezt már az elején megállapítottam, sőt, Bécsben azért sok színesbőrű emberrel is találkozunk, ami nekem ugye kifejezetten pozitív. Megérkezett Daniel, tündérbogár, semmit sem változott, nem is fog soha hála a jó égnek, már ajánlkozott is, hogy húzza a bőröndömet, és mentünk is a kocsihoz, ami picit messze állt, mert Bécsben Kurzparkzone-k vannak, ami azt jelenti, hogy rövid időre, és nagyon sok pénzért tudsz csak parkolni a belvárosban, vagy a forgalmas helyeken. Szakadó eső továbbra is, jól el is áztunk, de utána kocsiba be, és beautóztuk picit Bécset, abszolút Pest feelingem volt, főleg az elején, aztán ez egyre inkább elmúlt. Elmentünk Bettyhez, aki Daniel barátnője, és egyben bécsi szállásadónk is volt, kaptunk egy szobát Lucieval, aki ekkor még nem érkezett meg. 3ra mentünk érte a Westbahnhofra, de ebben nem vagyok biztos, mert akkor még sosem tudtam, hogy éppen hol vagyunk, és hát rá is várni kellett. Busszal jött, neki is 4-5 óra volt az út. Várakozás közben írtam egy rögtönzött táblát a nevével, hogy: LUCIE, melynek ő később nagyon örült, és mely okot adott a mellettünk várakozó cseh srácnak a mosolygásra, mire én megkérdeztem, hogy cseh-e, és mikor mondta, hogy igen, hát hirtelen rögtön bemutattam összes cseh tudásomat, amin ők jókat nevetgéltek. Lucie jött, és ismét rendben volt minden. Kérdeztem, hogy hova menjünk enni? Mire ő: Burger King! :D Úgyhogy a régi szép idők emlékére el is látogattunk oda, gyönyörű volt, komolyan, ha ott jártok, érdemes. A belvárosban, valamilyen nagy bevásárlóutcán van, amit aztán jól megismertünk később, és brutálisan szépre megcsinálták. Ültünk, ettünk, beszélgettünk, melegedtünk. El is határoztuk, hogy ezután már hazamegyünk Bettyhez. Akkor még úgy gondoltuk, hogy még aznap megyünk bulizni, de erről hamar letettünk, mert inkább otthon maradtunk a jól bevált kitchen party miatt. Hát igen. Ez hiányzik a legjobban. Hogy éjjel 3-4-5ig fenn legyünk, beszélgessünk, iszogassunk, drinking gameket játsszunk, miegymás. Ez. Nagyon. Volt visítás, mondanom sem kell. Átjött Christoph is, aki egy hetes Amsterdami tartózkodása (vendégségben volt Danielnél) után úgy köszönt el, hogy Have a nice life! Nem hagytam annyiban, és ezt már akkor tudtam, hogy találkozni fogunk mi még. Vicces srác még mindig. Meg teljesen őrült. Teljesen. :) Nem tudom mikor feküdtünk le aludni, de azt tudom, hogy igen jó hangulatban. Másnap úgy terveztük, hogy állatkert és Prater, de azt mondték nekünk, hogy a Prater zárva van még, ezért a deles kelésünknek jó is volt csak az állatkert. Na, amit mindenki mondott viszont, fiatal, öreg, fáradt vagy nem: Jujj, és van pandabébi az állatkertben, azt mindenképp nézzük meg! Sokan hozzátették még azt is, hogy a németeknek csak pici jegesmedvebébijük van, de nekünk pandánk! Hát elég furán néztem már az emberekre egy idő után, mert hihetetlen, hogy mindenki erről kezdett el beszélni. Szeretem én az állatokat, de a pandát? Ennyire nem. De komolyan, még az utcán is odajöttek hozzánk srácok ismerkedni (egyébként azzal a kérdéssel, hogy szerintetek is úgy néz ki a haverom, mint egy drogdíler? kérdezték ezt egy angyalarcú, 15 évesnek tűnő tündérkéről :)), és elkezdtek beszélni a pandabébiről. Hát mondom, ez kéééééész. Node! Ezek után elmásztunk a Schönbrunn Zooba drága Lucie-mal, gyönyörű időnk volt, hétágra sütött a nap, jól elszórakoztunk. Kedvenceink a pingvinek voltak, és az oroszlánfókák, akiknek sikerült elcsípnünk az etetésüket. Hatalmas állatkert, egyébként tele rengeteg magyarral, gyönyörű territóriumokkal. Lucie indítása a zsiráfoknál, akik hát köztudottan nem olyan picik: mondom neki, nézd Lucie, erre ő feléjük nézve: What's that?? :D Imádom! Az állatkert után abszolút hullaság, elmásztunk a Cafe Europe-ba a fő bevásárlóutcán, közben Daniel szólt, hogy meghív minket vacsorázni valahova, csak szóljunk, ha végeztünk. Ittunk Wiener Melanget (iszonyú finom, csak ajánlani tudom) és Wiener sütiket, Sacher Tortet meg Wiener Kirschentortet. Nagyon fincsi volt, aztán közben megérkezett Daniel. Mehettünk is Wiener Schnitzelt enni. Sikerült is találnunk egy csodálatos helyet, akkora Schnitzelt kaptunk, mint egy hatalmas tányér, külön hozták ki mellé a krumplit. Nos, ez is finom volt. Most pont azon gondolkodtam, hogy csak finomakat ettünk-ittunk kinn. Aztán pedig Christoph szólt, hogy mehetünk is bulizni. Délben indultunk el otthonról. Jelzem. Nos jó, akkor éljen a bécsi éjszaka. Először egy pubszerű helyen voltunk, élőzenével, ahol a frontember épp azt ordította a mikrofonba, hogy fuck off vagy fuck me, nemtom. Heringfeeling, rengeteg turista, mindenhol angolt hallottam. Nem maradtunk sokáig, mert Christoph azt mondta tud egy helyet, ami általában nagyon jó. Area 51. Bevágódtunk egy taxiba (melyek jóval olcsóbbak, mint Adamban, kb 10-14 euro a városon belül), amikor kiszálltunk, már érdekes volt a hangulat. Kb 10 rendőr, elég morcosan állt a hely előtt, úgy lehetett csak bemenni, hogy átvizsgáltak mindenkit, de akkor még nem sejtettem mért. Azt hiszem 8 euro volt a belépő, ami egyébként számomra meglepően sok, Adamhoz és főleg Mo.hoz képest. Beengedtek. Belépünk. Nekünk jön valaki, de nem kicsit. Teljesen kába emberek vonszolják magukat, hol a földön, hol picit afelett, mindenki fekete, hosszú haj, fekete körmök, fekete szemfesték, abszolút nekezen kikövetkeztethető nemi identitás, vagy egyáltalán nem, iszonyat agresszivitás, a földön a kiütött emberek mellett eldobált sörösüvegek, mindenhol sör, bor, hányás, nemi váladékok, a falakon graffity mindenütt, bent pedig 40 fok, katlan, ordító, marylin manson típusú zene, a félmeztelenség már-már kötelező divat az idejárók közt, egyszóval: EMOk. Ennyit én még soha sehol egy helyen. Eszméletlen sokan vannak. Megdöbbentő. Eszembe is jutott az a South Park rész, melyben Emósok lesznek. Kééész gyerekek. Én nagyon nyitott vagyok, de ez még engem is megrázott. Christoph szegény közben nem győzött bocsánatot kérni, hogy ide hozott bennünket, de igazából tapasztalatnak jó volt. Tiszta sör lettem, 63417451szer jöttek nekem, a srácok is majdnem elkezdtek verekedni másokkal, akikkel voltunk, a zene egyre Emósabb, és számomra már ismeretlenebb lett, szóval kezdtem érdekesen érezni magam. A picit hisztis enyhe kifejezés azt hiszem. Inkább agresszív. Az agresszió agressziót szül. Hamarosan úgy döntöttünk továbbállunk, a Flex nevű helyre, mely Bécs legismertebb helyének számít - egyébként méltón. Az a kontraszt a két hely között, az a tisztaság és igényesség, ami itt volt! Bár! Itt meg az volt a mókás, hogy na milyen buli volt? Techno party! :D Mindenesetre én jól eltévézgettem a hatalmas kivetítő előtt táncolva, iszogattam az én kis vodka-Red Bulljaimat (6,60 euro), a zene - annak ellenére hogy nem az én világom még mindig - nagyon igényes volt, iszonyú jó DJkkel. Egyszóval öröm volt ott lenni az Area után. Nem is siettünk sehova, hajnali 5 volt, mikor elindultunk, hogy most már megyünk. Aztán addig addig beszélgettünk, hogy akkor már elkezdtünk sétálni a Dunaparton mi hárman (Christoph, Lucie és én), arra, amerre Christoph lakik, mert hogy az nekünk is közelebb van. Aztán kitaláltuk, hajnali 6kor, hogy akár reggelizhetnénk is. Aztán mikor rájöttünk, hogy még semmi sincs nyitva, úgy döntöttünk, hogy akkor megyünk kedvenc Have a nice life kísérőnkhöz. Így is lett. Elpihengettünk, aztán reggel 8kor úgy döntöttünk, hogy most már hazamászunk valahogy. Sikerült is, reggel 8:30ra már meg is érkeztünk, Lucie meg is jegyezte, hogy ő még soha életében nem ért haza ilyenkor. Daniel és Betty is jókat visítottak rajtunk, amikor délután 4:30kor felkeltünk, a nagy múzeumnapunkon. Nos. Múzeumokban tehát nem voltunk. :D Nem is baj. Majd legközelebb. Aztán elmentünk "reggelizni" Betty egyik kedvenc helyére, ahol ettünk fincsi vacsorát, én grill tálat, Lucie pizzát, hűen önmagunkhoz. :) Aztán pedig elbúcsúztunk kedves vendéglátónktól, Bettytől, és már indultunk is Egelseebe, Krems mellé, ahol Daniel lakik. Nem is pakoltunk le, azonnal elementünk egy kis családi házhoz, ahol éppen volt egy borkóstolónak a következő állomása. Úgy képzeljétek el, mintha egy szimpla családi házból csinálnának egy vendéglőt, házi borral, házi sütivel, minden házival. Ohóó! Nagyon finom volt. Anyukáméknak vettem is egy üveg hazait azon nyomban. Majd most hétvégén jól megisszuk! :D Aztán letelepedtünk, megnéztük Daniel házát, ahol lakik hát mit mondjak, gyönyörű, ügyes fiú ez a Daniel, én mindig is mondtam. :) Megnéztük, hogyan raftingolt a Níluson, aztán az Ausztráliai képeit, ahova egy barátjához ment ki látogatóba egy hónapra. Jamie, a barát kiment egy évre. Csak úgy. Pihenni. A természetben lenni. Durva. Érdekes. Into the Wild. Aztán csak beszélgettünk, beszélgettünk, beszélgettünk, mint régen. Ez volt most a legfontosabb mindhármunknak azt hiszem. Nekem mindenképp. Aztán másnap felkeltünk, nagyon időben, átmentünk Kremsbe, ahol megejtettük a souvenir-vásárlást, magunknak is, majd kicsit várost néztünk, sétálgattunk, voltunk reggelizni Daniel kedvenc helyén, egyszóval csodálatos volt. Aztán engem felraktak a vonatra, de még gyorsan a Südbahnhofon adtunk fel 2 képeslapot Runenak, mert nem tudtunk választani a kettő közül... Aztán felszálltam kis magyar típusú vonatkámra, melyet kedvesen jól kiröhögtek, hogy ilyet még nem is láttak. Szokatlan nyugalom lett úrrá rajtam, megnyugodtam. Ez már persze ismét a múlté így egy hét után, de nagyon jó volt. Már erre az egy hétre is. Gyönyörű volt, tartalmas. Jó emberekkel lehettem, akiket imádok. Bécs pedig szép, de persze nem annyira, mint Amsterdam. Ami már csak 4 nap. :D Utána viszont beindul most már a munka, mert így mlg a végén vissza kell repülnöm januárban is... Hejj. Az pedig nem volna jó. Nos. Hosszú. Tudom. Pedig ez még mindig nem minden. De a képeknek most nem állok neki, majd legközelebb. Sürgős Hostel-nézhetnékem van. Kíváncsi vagyok milyen. Ajánlották nekem, hogy tetszeni fog. Hm. Lássuk. Puszillak Téged kedves olvasó, kitartás, szép húsvétot, fincsi sonkát és főtt tojást, sok-sok finom bort és sok csokit kívánok, legyetek együtt drága családotokkal, de legyetek! Ne csak picit. Teljesen. Szeretet van, béke van, shanti, shanti. Amsterdam: 4 nap! :)

endless tears

Egyszercsak beszámolok ám Bécsről, de még egyszerűen nem tudok. Addig is, amire majd jókat bulizok holnap ismét:

Juhuu! Becs beautiful! :) Ma reggel 8:30ra ertunk haza Lucieval. Most pedig kiderult, hogy nincs Pizza Hut. Lucie szomoru. Na megyunk is Hundertwasser villaget nezni. Puszillak Benneteket! Grüss Gott! Mein Schatz! :D

Bbbbaló György vagyok...

És hogy ezen mit visítottam volna élőben! :D

Ezt pedig nagyon szeretem.

Hát miket találok?! Tíz évvel ezelőtti nagy kedvenc...

tangyak kezdet

Haza akarok menni. De legalábbis Bécsbe. Most ez így már egy kicsit sok nekem. Nade! Képzeljétek végre telefonáltam az ügyben, hogy végre valahára kiváltsam a jogsimat, ami a rendszerben "porosodik" már több, mint fél éve, mert (de mint azt bizonyára mindenki nagyon jól tudja, mert engem olvas nonstop :D) kiutazásom előtt egy nappal lett meg a forgalmim. Nos. Holnap találkozom Judittal, kedves drága exoktatómmal, hozza a vizsgalapot, vagy mit. És utána már egyszercsak irány az okmányiroda! És lesz végre jogsim is. Juhúú! Ma megkezdtem a tanítási gyakomat. Ünnepélyesen kijelentem, hogy mókás lesz ez. Pindurkát mesélek csak, mert olvasnom kell 835471643647 oldalt még holnapra (persze írnom is kéne a ******* pepszis szakdogám, vagyis befejeznem, mert már csak plusz 5 oldalt kell írnom). Órán készített jegyzeteim igen érdekesek, sok mindenről szólnak, olyan Veronika szempontok alapján. Mentorom, Anikó nagyon jó, sőt, igazából nem is őt szoktam már figyelni, mert ő úgy ahogy van, jó. És szereti azt, amit csinál, én meg az ilyen embereket. A gyerekek. Nekem ők. Először is ma 5 órát kapásból hospitáltam laza 3 órát megközelítő alvással, plusz dolgozatokat javítottam, amit mindig is iszonyat élveztem. Hiába! Pedagóguscsalád. Ahogy ma azt Poór Zoli tanárúr is megmondta! :) Választhatok, melyik 2 osztályban szeretnék tanítani. Itt teszem hozzá, hogy én a legszívesebben az összeset tanítanám, most azonnal. Egyelőre azon kívül, hogy kedvemre pszichoanalizálhatok mindenkit, nem sok értelmét látom (kihangsúlyozom: számomra!) a hospitálásnak, mint olyannak. Én már hospitáltam az egyéni iskolai gyak alatt. Épp elég volt az is. Tisztelem a gyerekeket és felnézek rájuk. Durván. Én annyira szenvedek már attól is, ha 3/4 órát egy helyben, csendben, figyelve kell végigülnöm, hogy majd belehalok. De ők nem. Még a hiperaktív is inkább magára akarja csupán felhívni a figyelmet, de figyel. És csinálja. És nem fárad. És ül. És csendben van. Brutális. Le a kalappal. Ma arról fogok álmodni, hogy én is jó gyerek vagyok. :) Választhatnék. Vannak nagyon tündéri osztályok (ilyen a 4a, 5c és 7c), akik tényleg hallhatóan sokkal nagyobb csendben vannak, aranyosak, ülnek, nem nyüzsögnek, csinálják a kiadott feladatokat. Ennyi. És ott volt először a 6c. Élén Milánnal, Ancsával, Ádámmal és Leveltével így első látásra. Milán = Veronika 12 évesen. Totál. Abszolút magatartászavaros, kezelhetetlen, okos gyerek, nem tud magával mit kezdeni, de vágyik az elismerésre. Ancsa és Ádám pedig azon versenyeznek hogy ki okosabb a másiknál, csak egy egész enyhén hangosan. Persze, hogy rögtön szimpatikus lett az osztály. :D Nekem ez kell. A rosszcsontok. Hogy megnézzem, hogy mihez kezdenék egy hozzán hasonlóval. Ha semmit sem tudok, az is eredmény. De nagyon kíváncsi vagyok. Már azt is eldöntöttem, hogy mindkét osztályban már az elején csinálok szociometriát, szépen kielemzem a kis osztályokat. Juhúú. A másik osztály pedig valószínű (és remélem) a 8b lesz, a sok Balázzsal az élén. Náluk javítottam ma dolgozatokat, nagyon mókás volt, mert rögtön el is kezdett hátrafele forgolódni az előttem ülő sráchad. Ezért nem hiszek abban, hogy hátul kéne ülnöm. Meg. Ez a hospitálás még mindig nem. Tanítani akarok már. Szeretek tanítani. De most egy jó darabig az életemben szerintem nem lesz rá lehetőségem, már csak ezért is szeretnék minél többet most. Most. Holnap megint megyek, de már csak 9re, kezd már véglegesen kialakulni, hogy mi merre hány méter, kettő órát maradok, aztán irány az egyetem, ahol esetmegbeszen végre elmondhatom majd mi újság. Ohóóó! De jó is lesz! :) És! 5 nap múlva Bécs. És! Csinálhatok turista-tervet (merthogy most végre az leszek), Daniel azt mondta, ő még örül is neki! :D Juhúú! De majd szerintem csütörtök éjjel. Akkor már nem lesz más dolgom. De most van. Megyek is olvasni a holnapi filozófiára. Őrült jó ez a show! :) Nos. Ennyi. Hiányzik Lucie. Az egyetlen ember ezen a földön talán, aki ismer, van hozzám türelme, és napokat tudott eltölteni velem anélkül, hogy egyszer is összevesztünk volna. Az egyik legjobb ember a világon, akit ismerek. Pénteken meg jól agyonölelgetem. Hehe. Baky Dani férfiisten, aki a nőket szereti, azt mondta nekem, hogy ő csak 1,5 hónapot volt kinn Németországban, de utána 2 hónapig nem találta a helyét. Ha ez egyenesen arányos, akkor én 8 hónapig nem találnám. Különben el is tudom képzelni. A jó hír az emberek, hogy már csak 4 hónapot leszek itt. Ilyen helyétnemtaláló, megváltozott lelkivilágú, nagyon sok más dolgot fontosnak tartó állapotban. Fáj erre gondolnom, úgyhogy agy kikapcs, filozófiára fel! Puszi!

lelkibéke

Lelkibékém visszaállásának jelenlegi helyzete: 90%. A hiányzó 10%: még öt oldal, egy konzultáció, egy Bécs, az iskolai gyak elkezdése. Rosea most egy kis időre elmászott tőlem, persze nem önszántából. Már most hiányzik. Helyén jelenleg még névtelen pajtás hesszel, névötleteket szívesen, bárkitől! Én tendálok a Brutus felé, de ez még változhat. Mint minden. Mindig. Persze olyan is van, ami meg soha. Holnap szavazok egyet, meglátogatom imádott családomat, és már vissza is termek ide Veszprémbe. Hétfőn reggel 8ra megyek mentoromhoz, Anikóhoz a Deákba, egyelőre még csak hospitálni. Gondolkodom egy szociometrián. Kezdésnek jó volna. :) Imádok élni. És szeretem az életemet. És azokat, akik mindig mellettem, bármi is legyen. Őket. Mert miattuk érdemes. Holnap gyönyörű napom lesz. 5 nap múlva Bécs. És: BOLDOG SZÜLINAPOT PUNKY! Üdvözlünk a nyugdíjasklubban! És köszönöm a szép estét, mert mint mindig, most is tanulságos volt! Sascha pedig még mindig egy tündér. Ennyi. Meg Ti így ketten. Katalin most már hazajöhetne, kezdek aggódni. Persze ő az, akiért nem kell. :) Megyek is lefeküdni, ma nagyon korán lefekszem. Még csak 2 óra van, haladás. Új alvásritmusra fogok átállni. Úgy döntöttem. Rolcsit pedig még mindig imádom. Gyönyörű szép éjszakát, álmodjatok szépeket vagy izgalmasakat, de mindenképp szexuálisat, aki pedig már nappal olvas: legyen beautiful napod, örülj, hogy élsz, mert az élet nagy ajándék! Juhúú! :) Peace!

krízis

Valaki arra szavazott, hogy menjek majd először Londonba. Nos, legalább nemcsak Jamaica kap szavazatot non-stop. Azt hittem le tudok így feküdni így mindjárt hajnali ötkor, de nem. Azt hiszem, és erről sajnos egyre jobban meggyőznek mások, hogy nagyon nem ismernek engem az emberek. De ez nem poén. Ez nem mókás. Ez nem izgalmas egy idő után. Elkeserítő. És. Nem mellesleg: idegesítő. Ma. Vagyis most. Vagyis nemtom hány órával ezelőtt azt mondta nekem Ricsi, aki még abban is kételkedett, hogy egyáltalán megjegyzem a nevét, hogy biztos részeg vagyok (melyről az engem valójában ismerők alapból tudják, hogy egy évben kb 5ször fordul elő), mert különben én sosem állnék szóba vele. És mindez az után, hogy én, hangsúlyozom én szólítottam végre meg, valami totál nagy baromsággal, és erre ezt kapom. He! Na nemáááár. Hát minek nézek én ki?!?! Emberevő szörnyetegnek? (Amit különben is csak vészhelyzetben, és csak 69% esély van rá...) Nagyképűnek? Nemnormálisnak? Minek? Minek? És minek? Persze erre most mondhatnátok, hogy minek pörgök én ilyeneken, hiszen aki ismer, az tudja (vagy mondjuk kb félig tudja) milyen is a Veronika, csak tudjátok most tényleg kész voltam. Mert nem ez volt az első alkalom mióta itt vagyok ismét. És előtte is ez volt. És. És nemtom mért. És zavar. Hazudnék, ha azt mondanám, nem érdekel. Ricsi ma tényleg elkeserített. És nem, nem akartam tőle semmit úgy konkrétan, no para. Nem erről van szó. De ha már egyszer ott vagyok, szeretek ott lenni. És beszélgetni. És közvetlennek lenni. Amilyen vagyok. És erre az, hogy biztos részeg vagyok. És még láttam is a fürkésző tekintetet, mint egy orvos, aki éppen a betege állapotát vizsgálja. Hát mondom, megőrülök. Most nekem azt kéne bizonygatnom egy pasinak, aki egyébként tök szép, durván szép hosszú haja van, gyönyörű szemei, blablabla, mint sok más gyönyörű pasinak, akiktől ÉN nem remélnék semmit, mert nem, hogy komolyan mondom, amit mondok. Megőrülök. Komolyan. Hm. És fáj. És még ezen kívül sok minden más is fáj. És ez most nem esett jól. Hát kész vagyok. Most nem szeretek itt lenni. Ebben is hazudnék, ha azt mondanám, hogy igen. Lucie hiányzik, aki látjátok brutálisan ismer. Talán azért, mert egy totál szabad országban ismerkedtünk meg, ahol pl az emberek közvetlenek egymással, anélkül, hogy részegek lennének, vagy hogy akarnának mást. Óóóóó! Szomorú vagyok. És most hála Ricsinek, akit egyáltalán nem ismerek, most ezen fogok pörögni, még holnap is szerintem. 8 nap múlva, jövő pénteken megyek Bécsbe. Ez az egyetlen, ami vigasztal. Semmi sem jó most. Most így nem. Ez nem az én világom. És én nem akarok máshol élni, csak az én jól megkreált kis világomban. Óóóó! És ezt is minek írom le különben? Nemtom. Biztos legalábbis minimálisan megnyugtat. A Presszóban a pultosgyerek Barni, akit mindenki imád, merthogy olyan jófej ismét bunkó volt velem, bizonyára ő is csak engem tüntet ki ezzel. Valahányszor odavonszolja azt a formás kis fenekét, hogy urambocsá' kiszolgáljon, látszik a gyűlölet az arcán. És nem képzelem be. És fogalma sincs neki se, hogy ki vagyok. Durván nincs. Persze, erre is mondhatnád, kedves olvasó, akit viszont én még mindig szeretek, hogy az én hibám, hogy nem ismernek az emberek. Hm. És teljes joggal. Igen. Az én hibám. És hogy mért? Nos, jó kérdés. De. Itt valóban nem vágnak az emberek. És én hiába szeretem őket, ha ők meg beképzelnek minden baromságot, ami nincs is. És. Csak hogy még panaszkodjak. Utálom, hogy minden expasim ott van, ahova megyek. Pl Presszóban. OK, tudom, hogy pici Veszprém, de akkor is. Eddig nem voltak ott. Eddig én sem voltam itt. Godverdomme! Serius... Nemtom. És nemtom ismét. Hm. Sosem állnék szóba. Kész. De. Legalább Rosi gyönyörű itt mellettem, bár most ő is elhagy egy kis időre, mert gyerekei lesznek remélhetőleg. Úgy 200-300. És. Fáradt vagyok. És ideges. Most már non-stop. És nem tesz jót ez se. Tuti. Viszont azért, hogy ne csak nyavalyogjak: majdnem az lett a cím, hogy labor & flex, mert ez az a két szó, amit mióta VENszervező lettem úgy megtanultam, hogy csuda! Márti mókás lány, olyan kis szeretnivaló, és nagyon őszinte, jóindulatú lány. Mókás volt. Csocsóztam is! :) (Juhúú, az első mosoly!) Fecó néha kiakad rám, ami érthető. Figi az öcsémre emlékeztet valamilyen szinten, de azért nem. Aranyos. Fiatal. Megrontanivaló. Peti megfejthetetlen. Szép. És nagyon lelkes. És. Egyáltalán nem olyan ő sem, mint azt mások gondolják. Sokkal több van benne. Sesztikét egyre jobban imádom, mert igazi tűzről pattant. Olyan kis ölelgetnivaló. Szeretik is sokan. Néhányan túlságosan is. Seszti barátnőiről annyira ma sem tudtam meg sokkal többet, persze még ez is változhat. Meg. Fiatalok. Amit sosem negatívumként mondok ám, félre ne érts! Jó fiatalnak lenni. Én is az vagyok. Csakazértis Peti! :) Szilárd viszont az abszolút rejtély, aki viszont az is marad. Ma erre is rájöttem. Mert ő az, aki nem is akarja, hogy megismerjék. És Ricsinek valahol lehet, hogy igaza van. Felszínes világban élünk. Felszínes emberek tömkelege szórakoztat felszínes poénokkal felszínes embereket, természetesen csakis a felszínes keretek között maradva. Felszín. És ők szeretnek is felszínesnek látszani, szeretik a felszín-létet, mert az sokkal könnyebb. (Tulajdonképpen igazuk van. Én vagyok gyárilag hibás...) Van alatta valami, mindenkinek van. Kell lennie. És én szeretem tudni. Mikor Sziszóó kérdezi, hogy mért akarok mindent tudni, tényleg nem tudok rá jobbat mondani, mint azt, hogy csak. Magyarázat? Hm. Tudni akarom. Tudni akarok. Megismerni akarok. Újat hallani akarok. Újat, frisset, érdekeset, amit nem hallottam egy éve, vagy még talán sosem. Erre jó példa volt ma a "Van mondanivalód?". Nos. Érdekes ismerkedési technika. De pont ez az. Hogy nekem érdekes. Hát hol az érdeklődés? Hol van az, hogy figyeljük egymást? Hogy megfigyeljük? Hogy figyelünk? Hogy vigyázunk? Hogy??? Áááááááá! Negyed hat, aludnom kéne. Nem esett jól. Nem bántásnak szánták, de az lett belőle. Persze erről Ricsinek fogalma sincs. Erről se. Sosem lesz... Holnap szeretnék visszatérni legalább félig az én világomba. Kérlek világ, engedd meg ezt nekem! Kérlek csak ezt ne vedd el tőlem, mert én így haldoklom. Nem jó itt kint. Vissza. Vissza. És. Még annyi, hogy utálom, hogy azokat bántom meg ilyenkor, mikor krízis van, akiket szeretek. És akik szeretnek, tudom. Én próbálok szeretetet adni. Folyamatosan. De ezek szerint nem jön át. Na ez nem jön át. Hm. A szeretet. Csak én érzem azt a sokat. Lecserélem a zenémet is mindjárt. Nemtom még mire. Most ilyen teljes káosz állapot van. Nemtom-állapot. Ami nálam elég ritka, éppen ezért is vezet káoszhoz. Ami szintén. Ritka. Még hogy sosem állnék szóba...

would you?

69%

Hehe. Ez olyan mókás, hogy megőrülök. És megint eszembe jutott az egyik olyan film, ami nagyon nagy benyomást tett rám mág fiatalkoromban. Mi is volt a címe... Hmhm. Életben maradtak! Azaz! Brutális. Nos. Mert mint azt ma megtudtam, igazából öregnek kéne éreznem magam, így lassan 24 évesen. Durva. Eddig 11 oldalt írtam meg a pepsziből, még kell 9, melyet az elkövetkezendő napokban szeretnék... Még mindig imádok élni. Szerdán még mindig Presszó, még mindig Szilvivel. Lacával kéne már konzultálnunk egy jót. A VENmegbesz pedig még mindig érdekes. Kár, hogy minden próbálkozásunk ellenére se akar a kutya se jönni segíteni. Persze mindig így van ez, tudom, biztos megszokhatnánk már. Csak emberkék, tudjátok, mi hamarosan lelépünk ám. S mi lesz akkor? Ennyi?!?! Katalinnak ezúton is szeretnék gratulálni a SZEXhez, teljes szívemből örülök, mint mindig. :D Előző blogbejegyzésem és az azt követő elég erőteljes, de mindazonáltal számomra szintén igen mókás tiltakozások hatására kijelentem, hogy írhatok Sziszóóról, de csak mesekönyvbe illő dolgokat. Amik szépek, és őt pozitívan tüntetik fel. Mely kérés végtére természetes is. Úgyhogy. Már el is kezdtem gondolkodni a következő Sziszóóra vonatkozó pozitív megjegyzésemen. De majd holnap! Nem vagyok ám én olyan gonosz, csak egy iciripicirit. Ismét fél 3 van. Nekem úgy érzem ő jó barátom. Az éj. Azt hiszem ez alatt az 5 hónap alatt annyit alszok, hogy 2 évre előre is kialszom magam. Jujj, de jó! Már nem vagyok annyira beteg, mint a hétvégén voltam, de azért még mindig. Holnap nem tudom, hogy fogok felkelni. Szerdán pedig vetélkedünk. Még lehet rá jelentkezni, ha valakit esetleg érdekel. Bár, komolyan kezdek arról letenni, hogy a VEN mást is érdekelne ezen a kb 20 emberen kívül - mármint szervezésileg persze. Pedig jó. Mint mondottam, érdekes. Pont azért, mert mások vagyunk. Hova jutna ez a világ, ha mindannyian ugyanolyanok lennénk! Ááááá! Millió Veronika például! Hát ki bírná azt elviselni?!?! Én imádom a sokszínűséget. Imádom az embereket. Megfigyelni. Meg. Meg. :) Elmásztam aludni úgy érzem. A tesztet pedig mindenki hajtsa végre, várom az eredményeket!!! :D Puszi!